Kiragasztották a követeléseiket. Csekély érdeklődés volt a város főterére hirdetett tiltakozás iránt.
Debrecenben is demonstráltak a vírusintézkedéseket ellenzők

Koppányi Szabolcs
A magyarországi vírustagadók érvrendszerében hivatkozáskánt fel-feltűnő Gődény György gyógyszerész és egykori kamupárt-vezető által elindított mozgalom hívei a koronavírus kapcsán hozott kormányzati intézkedéseket nehezményezve pénteken (szeptember 11-én) országos demonstrációt tartottak. A központi, budapesti eseményhez kapcsolódóan, de lényegében teljesen helyben szervezett tiltakozás volt Debrecenben a város főterén. A délután 15 órától nagyjából 20 óráig tartó demonstráció azzal telt, hogy a megjelentek – húszan-harmincan lehettek – egymással beszélgettek, illetve a környező térelemekre transzparenseket ragasztgattak ki.
A diskurzusokba belehallgatva az derült ki, hogy a koronavírus meglétét általában nem tagadják (bár volt ilyen vélekedés is), de a járvánnyal kapcsolatos intézkedések jó részével nem értenek egyet. Elsősorban az iskolákban bevezetett szigorítások miatt háborogtak.
Atrocitás nem történt a demonstráció alatt, a tiltakozókat nem zavarta meg senki.

Debreciner
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!