Karácsonyi György sem tudja, miért nem tekinthetők meg a Verestemplom maradványai. Szerencsére van még néhány 19. század előtt épült látnivaló Debrecenben azok számára, akiket érdekel …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Karácsonyi György sem tudja, miért nem tekinthetők meg a Verestemplom maradványai. Szerencsére van még néhány 19. század előtt épült látnivaló Debrecenben azok számára, akiket érdekel …
Munkája során nem okoz problémát, hogy a kiállítás zárva tart, de jó ötletnek tartana egy jól látható információs táblát arról, hogy mit rejt a belvárosi …
A Tourinform szerint ki sem nyit, mert néhány képen kívül nincs is ott sok látnivaló. Valójában egy 17. században épült templom harangtornyának maradványait rejti az …
Debrecenben hangzott el, az idegenforgalomról és a vendéglátásról van szó, az állami hírügynökség tudósítását idézzük.
Bár a debreceni önkormányzati média alaposan figyelemmel kíséri a polgármester minden szereplését, ha úgy adódik, akkor egy nap több tudósítást is adnak Pappról, s maga …
Hajdúszoboszlóhoz kötődött tavaly a megye vendégéjszakaszámának közel kétharmada. Második helyen Debrecen, harmadikon Hajdúnánás áll.
A fel- és leszálló gépeket az érdeklődők várhatóan a jelenleg használatos pályával párhuzamos régi betoncsíkról figyelhetik majd. Megszületett az együttműködés a Légiközlekedési Kulturális Központ és …
Néhány órája került fel a legnagyobb videómegosztóra a Debrecent bemutató produkció.
A debreceniek számára is hamar kedvelt célponttá vált a tókerülő kerékpárút. – Ha már új hidakat építettek, talán tervezhették volna azokat szélesebbre.
Ismét látogatható volt a Verestorony feltárt maradványaira épített kiállítóhely.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved