A csúcsdíszeket meg eltávolították ismeretlenek. Debrecen közepén járunk.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A csúcsdíszeket meg eltávolították ismeretlenek. Debrecen közepén járunk.
Úgy tűnik, látogatható ismét a hosszú éveken keresztül zárva tartott építészeti emlék, turisztikai látványosság.
Ha a város közgyűlése megszavazza, az önkormányzat ingyenes hasznosításba adja a turisztikai létesítményt, amely így a Nagytemplommal megegyező nyitvatartással üzemelne. A városháza szerint korábban többek …
A résztvevők aláírtak egy informális szándéknyilatkozatot, valamint egy ajánlásokat tartalmazó fejlesztési koncepciót. Konkrét, számonkérhető vállalásokat a felek nem tettek. Megpróbáltuk kibogozni, miről is szólhat nálunk …
Ott is tartották az Irodalom Éjszakáját, Kósa Lajos is büszkélkedett már vele, mégsem hagyják, hogy az érdeklődők megnézhessék. Az alpolgármesterek pedig mélyen hallgatnak.
A debreceni nagyerdei strand illetékesei nem gondolták, hogy ilyen sok fürdeni vágyó lesz hétfőn reggel… Hajdúszoboszlón már tudják, hogy nyár van.
A martonvásári huszárok rohama a Giro d’Italia kerékpárosai mellett.
Kósa Lajos szerint Párizsé ugyan nagyobb, de a debreceni mellett nyugalmasabb.
Debrecenbe a virágkarnevál idején látogat a legtöbb turista, érdeklődő, kiránduló szerte az országból, ennek ellenére most sem vették le a lakatot a helyi történelembe invitáló …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved