Debrecenben hangzott el, az idegenforgalomról és a vendéglátásról van szó, az állami hírügynökség tudósítását idézzük.
A HÉT IDÉZETE
„A bértámogatások megmentették a kis- és középvállalkozásokat az ágazatban”

debreciner.hu
Széles Diána alpolgármester is jelen volt és megszólalt a Tourinform új debreceni irodájának átadásán április 21-én.
A Magyar Távirati Iroda tudósítását idézzük szó szerint:
„Széles Diána (Fidesz-KDNP), Debrecen turisztikáért is felelős alpolgármestere az érdeklődés növekedésével indokolta az új iroda kialakítását a városháza épületében. Azt mondta, erős belföldi forgalomra számítanak ezen a nyáron, amire felkészültek, ahogy fogalmazott: a bértámogatások megmentették a kis- és középvállalkozásokat az ágazatban.”

MTI/Czeglédi Zsolt
Két napja Bodó Sándor (Fidesz) hajdú-bihari országgyűlési képviselő, államtitkár közösségi posztját mutattuk be. Bodó arról számolt be követőinek, hogy interjút adott a Világgazdaságnak, ami ezzel a címmel jelent meg: Sikerült megtartani a munkahelyeket.
Ha hozzá szeretne szólni, megteheti a Debreciner közösségi oldalán. Várjuk véleményét!
A HÉT IDÉZETE sorozatunk korábbi részei itt találhatók.
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!