A Mi Hazánk Mozgalom önálló indulása miatt teljes ellenzéki összefogás biztosan nem lesz, a Szolidaritás csak civilekkel fogna össze, a többi válaszoló szervezet pedig még …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A Mi Hazánk Mozgalom önálló indulása miatt teljes ellenzéki összefogás biztosan nem lesz, a Szolidaritás csak civilekkel fogna össze, a többi válaszoló szervezet pedig még …
„A világ olykor annyira kifordul önmagából, hogy már csak könyvek maradnak, amik segítenek visszatalálni önmagunkhoz. Mert aki kíváncsi, bátor lesz.”
A kínaiak azt ígérik, hogy a munkaerőt helyben toborozzák majd a tervek szerint kilencezer embert foglalkoztató debreceni gyárba.
Tartják magukat a 2019-ben megkötött pártközi megállapodáshoz, amely szerint az elhunyt képviselőt eredetileg delegáló szervezet dönthet az adott személy pótlásáról. A Szocialista Párt debreceni alelnöke …
Az Európai Unió fizeti az egészet. A kivitelező pedig debreceni cég – nem ismeretlen a városban.
A trianoni békeszerződés évfordulóján mondott beszédében a városvezető azt hangsúlyozta, minden feltétel adott ahhoz, hogy a debreceniek segíthessék a rászorulókat, támogatást adhassanak a megmaradásért küzdő …
Idén ismét Papp László mondja a beszédet június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékezve.
Egy debreceni történelemtanár arról beszélt, hogy augusztus elsejétől veszélybe kerülhet az állása, ha elmondja a véleményét a magyar oktatásról. Egy helyi matematikatanár szerint fontos, hogy …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.