A szakemberek éjszaka, megfelelő védőruházattal, védőeszközökkel felszerelve dolgoznak majd és permetezéssel juttatják fel a – meg nem nevezett – szert a felületekre.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A szakemberek éjszaka, megfelelő védőruházattal, védőeszközökkel felszerelve dolgoznak majd és permetezéssel juttatják fel a – meg nem nevezett – szert a felületekre.
Már négy felismert fertőzött van az országban. Lesznek-e debreceni ünnepségek? Fertőtlenítik a közösségi közlekedési eszközöket. Szigorította intézkedéseit a Debreceni Egyetem. Migránsozott egyet a fideszes országgyűlési …
Oroszgyuris humorral, empátiával és családsegítéssel nyitottak az emberek felé az Árpád téri református templomban.
A debreceni önkormányzat hivatalos, 2020. március 14-15-i ünnepi programjait a jól ismert, évtizedes koreográfia szerint állították össze. Vajon idén is lesz aktuálpolitizálás?
Debrecenben, természetesen. Még az évszámot is eláruljuk: 2004-ben.
Papp László konkrét helyi intézkedésekről is beszámol.
Közelít Debrecenhez a koronavírus. Az itt élőket egyre inkább foglalkoztatja, mi a teendőjük nekik helyben. Vannak magyarországi városok, ahol már reagáltak az utóbbi napok fejleményeire, …
Sokan korholták a kutyaürüléket össze nem szedő gazdákat, de az összegyűltek elsöprő többsége megszavazta a kezdeményezést.
A költségvetésének nagyságát tekintve a fellegekben járó Debrecenben kell lennie pénzforrásnak a közlekedés biztonságosabbá tételére – fogalmazták meg ellenzéki politikusok, megjegyezve azt is, hogy a …
Ez a beruházás is csúszik Debrecenben, és egyelőre nem látni, mi módon növelik majd a zöldfelületet – ahogy ígérte a városvezetés -, csak a kövezésnek …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.