Az akkumulátor szót nem említik a közleményükben. A CATL tájékoztatása szerint a beruházás nem része az ő gyárépítésüknek.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Az akkumulátor szót nem említik a közleményükben. A CATL tájékoztatása szerint a beruházás nem része az ő gyárépítésüknek.
Évente 62 tonna ragasztó felhasználásával több száz kiló veszélyes hulladék keletkezik majd a Debrecenben épülő kínai akkugyár által üzemeltetett, és amellett épülő csarnokban – ez …
Az üzemnek már a környezethasználati engedélyezési eljárása zajlik, a létesítését csak akkor jelentették be, miután a Debreciner érdeklődött a cégnél a beruházásról. A kínai CATL …
Papp László polgármester azóta sem teljesítette a mikepércsieknek tett ígéretét. Az éjszakába nyúló fórumon a kínai cég képviselőjébe fojtották a szót, az eseményt követően indult …
Aki szerint a CATL debreceni üzemétől csak 200 méterre van a BMW-gyár.
Jason Chen hangsúlyozta, habár nem számítottak a lakossági tiltakozásra, a cégnek kétsége sincs afelől, hogy szeretné megvalósítani a beruházást.
A kínai cég álláspontja szerint ezt nem kell megtenniük, mert továbbra is megvan a környezethasználati és az építési engedélyük. A sajtótájékoztatón közölték, tudják, hogy vigyázni …
A Kúria új eljárás lefolytatására kötelezte a hatóságot. Schiffer András ügyvéd szerint a döntés következtében le kell állítani az üzem építését. Horváth Nándor László civil …
Megállíthatóak-e még a debreceni akkuberuházások? Ehető marad-e a mikepércsi kiskertekben termelt zöldség? Mi lesz az ivóvízzel, a termőfölddel és a levegővel? Hogyan alakulhat át Debrecen …
Drágossy Richárd úgy véli, Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője egy magánbeszélgetésre utalhatott a Debrecinernek küldött levelében. Habár az egyesületet létrehozó ellenzéki szervezetek még nem …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.