Még az akkumulátor szót is kerülték az új akkumulátoripari üzem esetében, azt sem árulták el, milyen anyagokkal fognak dolgozni

Évente 62 tonna ragasztó felhasználásával több száz kiló veszélyes hulladék keletkezik majd a Debrecenben épülő kínai akkugyár által üzemeltetett, és amellett épülő csarnokban – ez az új üzem környezeti hatástanulmányából derül ki. De hogy pontosan milyen vegyi anyagokkal dolgoznak majd, azt üzleti titokra hivatkozva nem árulják el.

A kínai CATL tájékoztatása szerint a csarnokot raktározásra, illetve akkumulátorok összeszerelésére és bontására fogják használni – számolt be az RTL Híradó.

A kínai CATL akkumulátorgyárnak még csak a betongerendái állnak, a háttérben azonban már majdnem kész egy másik csarnok. Egy magyar cég építi és a CATL fogja bérlőként használni – ezt elsőként a Debreciner írta meg. Itt nem gyártani, hanem csak összeszerelni fognak akkumulátorokat, illetve a selejtes eszközöket szétszerelni. Az üzem környezeti hatástanulmányában az olvasható, hogy ez évente 62 tonna ragasztó felhasználásával és több száz kiló veszélyes hulladék keletkezésével jár.

A CATL közleménye szerint elsődlegesen raktározási, kisebb részben akkumulátorszerelési és -bontási tevékenységre fogják használni a csarnokot, és a növekvő üzleti igények miatt döntöttek a bérlés mellett. A hatástanulmányban írnak arról is, hogy több veszélyes anyagból, például kobaltból és nikkelből felépülő vegyi anyagokkal fognak dolgozni.

További részletek az RTL Híradó riportjából ismerhetők meg.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!