A kutatások azt mutatják, hogy az abortusz tiltása vagy súlyos korlátozása nem csökkenti az abortuszok számát, hanem életveszélyes és gyakran halálos esetekhez vezethet. Az Amnesty International Magyarország debreceni irodája beszélgetést szervez a témával kapcsolatban, hazai és nemzetközi példákon keresztül mutatják be, milyen veszélyei lehetnek az abortusz (be)tiltásának. A fórumbeszélgetést január 18-án, csütörtökön fél hattól rendezik meg a Baross utcai közösségi térben.
Hová vezet az abortusz szigorítása? – Fórumbeszélgetést szervez az Amnesty Debrecenben
Az elmúlt években a nők önrendelkezési jogát korlátozó szabályokat vezettek be az Egyesült Államokban, Lengyelországban és Magyarországon is, aminek súlyos következményei vannak.
A fórumbeszélgetés az Amnesty Levélíró Maraton kampányának része, aminek lényege, hogy a kampányban bemutatott, emberi jogok melletti kiállásukért bebörtönzött vagy más szankciókkal sújtott embereknek írhatnak a szolidaritást vállalók üzenetet és aláírhatnak petíciókat. A Levélíró Maratonnak országszerte több kihelyezett pontja van, az érdeklődők nem csak online, hanem személyesen is írhatnak levelet az érintetteknek. A debreceni pont a Malter kávézóban van, de a fórumbeszélgetésen is lehetőség lesz a levélírásra.
A január 18-i esemény Justyna Wydrzyńska lengyel aktivista esetéhez kapcsolódik, akit azért ítéltek el, mert Lengyelországban segített egy bántalmazott kapcsolatban élő nőnek abortusztablettához jutni.
Lengyelországban a terhesség megszakítása csak két esetben engedélyezett: ha a terhes személy élete veszélyben van vagy a várandósság jogellenes cselekedet – például nemi erőszak vagy vérfertőzés – eredménye. Minden más esetben az abortusz bűncselekménynek számít. 2021 novemberében az ügyészség vádat emelt Justyna ellen, 2023 márciusában pedig bűnösnek találták és nyolc hónap közmunkára ítélték.
A beszélgetésen bemutatják Justyna esetét, illetve az EMMA Egyesület két munkatársával, Molnár Elzával és Péter Nadával beszélget Zsugyó Virág, az Amnesty International debreceni regionális koordinátora. A meghívottak menekült nőket kísértek abortuszra, így közvetlen tapasztalatuk van arról, hogyan érvényesülnek a gyakorlatban a magyar és az ukrán abortusz szabályok.
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a regisztráció itt elérhető.
További információk a Facebook-eseményben.