Eddig hét akkuipari beruházásról volt tudomásunk a városban, de könnyen lehet, hogy a listát hamarosan bővíteni kell. Az egyik potenciális jelölt által bérelt épület tulajdonosa …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Eddig hét akkuipari beruházásról volt tudomásunk a városban, de könnyen lehet, hogy a listát hamarosan bővíteni kell. Az egyik potenciális jelölt által bérelt épület tulajdonosa …
Papp László polgármester azt is kijelentette, nem terveznek moduláris atomreaktorokat építeni a város határain belül, szerinte ezt le lehet venni a napirendről. A Mikepércsi Anyák …
A közlekedési és építési miniszter elismerte, a kínai akkumulátorgyár érdekeit a vasút elé helyezték a 106-os vasútvonal bezárásakor.
A Tisza Párt elnöke cáfolta, hogy tárgyalt volna a kínaiakkal a debreceni akkumulátorgyár-beruházásokról.
Hamarosan már 1500-an fognak dolgozni az akkumulátorgyárban. A cég tervei szerint a dolgozók legfeljebb egyharmada lesz külföldi. Utóbbiakat integrálnák a helyi társadalomba, a vendégmunkásokat és …
Módosították a debreceni akkumulátorgyár egységes környezethasználati engedélyét. Komáromban eközben lakossági fórumot tartanak a Debrecenből a tervek szerint odaszállítandó, hatalmas mennyiségű veszélyes hulladék miatt.
A koreai JWH Kft. üzemének sokkal lazább előírásoknak kell megfelelnie, mint a kínaiaknak Debrecenben.
A civilek közérdekű adatigénylésekkel igyekeznek kideríteni, mi történik a debreceni akku-összeszerelőben. FRISSÍTÉS: A katasztrófavédelem egy mondatban válaszolt a kérdéseinkre.
A kínaiak akkugyári operátorokká képzik a regisztrált álláskeresőket a helyi szakképzési centrummal közösen, az állam támogatásával.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved