Dombi Mihály a gyermekvédelem első vonalának megerősítését, Szabó Bence a bicskei gyermekotthon volt igazgatójának a debreceni intézményekből való kitiltását sürgette, Mándi László pedig emlékeztetett Veres …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Dombi Mihály a gyermekvédelem első vonalának megerősítését, Szabó Bence a bicskei gyermekotthon volt igazgatójának a debreceni intézményekből való kitiltását sürgette, Mándi László pedig emlékeztetett Veres …
„A főbűnösöket még mindig nem érte utol a felelősségre vonás!” – írják a felhívásukban.
A párt úgy számol, a létrehozandó szervezet ellenőrizhetné, büntethetné és be is zárathatná a környezetvédelmi szabályokat be nem tartó üzemeket. Februárban országjárásba kezdenek az európai …
Amennyiben sikeres lesz az európai polgári kezdeményezés, az Európai Bizottságnak érdemben foglalkoznia kell az üggyel, személyesen egyeztetnie kell a kezdeményezőkkel, valamint lehetőséget biztosítanak a javaslat …
Kevesebb mint hét hónappal a 2024-es önkormányzati választások előtt Debrecenben mindössze egy választási szövetség nevezte meg a polgármesterjelöltjét. Még az sem biztos, hogy a Fidesz …
A földutak leaszfaltozása, az orvosi ügyelet visszaállítása, valamint a vízhálózat felújítása is szerepel a célkitűzései között.
Ezek a debreceni ellenzéki pártok, alakulatok ez év elején még hónapokig arról tárgyaltak, hogyan hangolják össze indulásukat a 2024-es önkormányzati választásokon a Fidesz ellenében.
„Papp Laci mondjon le!” „Vigyék Felcsútra!” „Fidesz hibája.” „Kínai gyarmat.” „Jövőgyilkosok.” Efféle feliratokat tartalmazó lepedőt, valamint a kínai zászlót akasztották fel a momentumosok a debreceni …
A Momentum európai parlamenti képviselője szerint egy európai környezetvédelmi hatóságra van szükség, a magyar hatóságokban ugyanis nem lehet megbízni. Mándi László azt üzente a többi …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved