A Momentum európai parlamenti képviselője szerint egy európai környezetvédelmi hatóságra van szükség, a magyar hatóságokban ugyanis nem lehet megbízni. Mándi László azt üzente a többi ellenzéki erőnek, mindenkinek el kell döntenie, hogy az akkumulátorgyárakat támogatják, vagy az azok ellen küzdők polgármesterjelöltjét.
Ha az itt élők hisznek a saját erejükben, az ország másik felén is hinni fognak – Debrecenben tartott fórumot Donáth Anna

Polgár Tóth Tamás
Szeptember 24-én Debrecenbe érkezett az éppen országjáráson lévő Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője. A Kölcsey Központban tartott kétórás rendezvényen körülbelül 100-120 érdeklődő vett részt. A beszédeket megelőzően egy videóösszeállítást mutattak be a párt olyan tevékenységeiről, mint a budapesti kordonbontásuk, Donáth egyesületalapítása, az Ukrajna melletti kiállásuk, a debreceni akkumulátorgyárról szóló népszavazás melletti küzdelem és más helyi ügyek képviselete, valamint a parlamenti felszólalásaik.
Fék nélkül száguld Debrecen az akkukatasztrófa felé Mándi László szerint
Mándi László, a párt önkormányzati képviselője, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Nép Pártján közös debreceni polgármesterjelöltje arról beszélt, a kormány százmilliárdokat önt Debrecenbe, hogy egy elsivatagosodott, mérgezett vizű, szennyezett levegőjű várossá fejlesszék, erről pedig nem kérdezték meg az itt élőket. Szerinte ahogy az ország, úgy Debrecen is „fék nélkül száguld az akkukatasztrófa felé”, ahol a kínai beruházók uralják a városokat.

Polgár Tóth Tamás
A politikus megjegyezte, Papp László (Fidesz) polgármester szinte bármiről kiírhatna népszavazást, így az akkumulátorgyárakról is, a városvezetés azonban szerinte gyáva, ezért nem tette ezt meg. A 2024-es választásokat Mándi „kvázi népszavazásnak” nevezte, ahol a debreceniek dönthetnek erről az ügyről is.
Értékválságot lát Donáth Anna, de szerinte van értelme küzdeni
Donáth Anna, a párt európai parlamenti képviselője úgy fogalmazott, egyszerre több válság is zajlik Magyarországon: inflációs, gazdasági, oktatási és külkapcsolati. A legsúlyosabb azonban a politikus szerint, hogy értékválság van az országban. A képviselő szerint a hiányzó forrásokat megszorításokkal próbálja pótolni a kormány, amely úgy hirdeti a munkaalapú társadalmat, hogy munka van, megbecsülés és jólét ugyanakkor nincsenek. Hangsúlyozta, Magyarországon háromszor akkora az infláció, mint az eurózóna országaiban.

Momentum
Donáth úgy látja, mára odáig jutott a magyar társadalom morális válsága, hogy véleménykülönbségek miatt az emberek egymás torkának esnek. A politikus azt kérte a megjelentektől, ne adják fel, mert van értelme küzdeni ezen jelenségek ellen, a 2024-es választásokon pedig megmutathatják az erejüket.
Az első feladatnak az euró bevezetését tekintik
Az európai parlamenti képviselő beszéde után egy panelbeszélgetéssel folytatták a fórumot, az eddigi két megszólalót Kele János, a párt elnökségi tagja kérdezte, aki korábban évekig Debrecenben tanult.

SM
Donáth egy kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy a magyar kormány hibájából nem érkeznek meg az európai uniós források, mert nem tartják be azokat a szabályokat, amelyeket a többi tagállam gond nélkül betart. A Momentum kormányra kerülése esetén a leghamarabb teljesítendő feladatnak az euró bevezetését tartja.
Legyen Debrecen is szabad város!
Kele János arról érdeklődött Mándi Lászlótól, lehet-e önkormányzatiságról beszélni akkor, amikor Papp László polgármester azt mondta egy rádióinterjúban, hogy a debreceniek akarata ellenére is meg kell építeni az akkumulátorgyárat. Mándi ezt a rendszerváltás óta párját ritkítóan antidemokratikus kijelentésnek nevezte, amely után egy jól működő demokráciában már régen le kellett volna mondania a városvezetőnek. A képviselő szerint Papp vagy végtelenül aljas és hazug módon becsapja a debrecenieket, vagy ő maga sem tudja, hogy miket íratnak vele alá. Szerinte mindkét lehetőség a polgármester alkalmatlanságát mutatja, ezért le kell őt váltani.

debreciner.hu
Donáth Anna elmondta, felháborítónak tartja, hogy a kormány konzervatívnak, családbarátnak és hazaszeretőnek állítja be magát, miközben egy környezetszennyező, a gyermekek egészségét és jövőjét kockáztató gigaberuházást hoznak ide, amelyről nem kérdezték meg a helyieket. Szerinte a környezetvédelem lenne a legkonzervatívabb érték. A 2024-es önkormányzati választások tétje szerinte az, hogy a választók hajlandók-e ragaszkodni a normalitáshoz és létrehozni minél több „szabadságszigetet”. Megígérte, mindent megtesznek azért, hogy Debrecen is csatlakozzon a szabad városokhoz. Donáth úgy fogalmazott, habár az ország vezetése egy autokrata, elnyomó rezsim felé halad, még vannak demokratikus eszközök. Ilyennek tekintik az önkormányzati választásokat.

SM
Donáth ezt követően arról beszélt, hogy ismeretei szerint Debrecenben „négy akkumulátorgyár van már most belebegtetve” (valójában kettőt, a három ütemben megvalósuló CATL-t, valamint az Eve Powert jelentették be, továbbá egy akkumulátor-összeszerelő üzemet épít a BMW, valamint több, ezen gyárakat kiszolgáló üzemet fognak létesíteni). A politikus szerint a kormány az egész nemzetet kiárusítja az ázsiai, főleg kínai cégeknek. Úgy látja, most az egész ország szeme Debrecenen van. „Ha a debreceniek képesek elhinni, hogy több erő van bennük, mint amennyit a hatalom akarja, hogy higgyenek, akkor az ország másik felén is el fogják hinni” – fogalmazott. Kijelentette, hogy a debreceniek többsége pártpolitikától függetlenül nem akar akkumulátorgyárat.
Elszabadult indulatok, kifütyült polgármester, megválaszolatlanul maradt kérdések…
A január 9-ei akkugyári közmeghallgatásról készült videóinkat ITT TALÁLOD!

youtube.com/c/debreciner
Mindenkinek döntenie kell Mándi szerint, hogy támogatja-e őt
Kele János megkérdezte, megépíthető-e egy koalíció, amely szükség esetén a debrecenieket képviselné a gyárral szemben. Mándi László kifejtette, a debreceni ellenzék levonta a tanulságokat a 2019-es választások után, amely során két nagy, egymással is küzdő blokkba tömörültek az ellenzéki pártok. Mint mondta, dolgoznak a széleskörű összefogáson, a folyamat most ott tart, hogy négy párt támogatásával bejelentették a polgármesterjelöltségét. A politikus szerint mindenkinek el kell döntenie, melyik oldalon áll: az akkumulátorgyár mellett van vagy ahhoz szkeptikusan viszonyul. „Nincs harmadik út, előbb utóbb minden pártnak be kell látnia, hogy ebben dönteni kell, és az akkumulátorgyár ellen küzdők közös polgármesterjelöltjét kell támogatniuk, ha azt akarják, hogy a Fideszt leváltsák Debrecenben” – üzent a többi politikai szervezetnek.

SM
Európai uniós környezetvédelmi hatóságot akarnak
Az európai uniós választás tétje Donáth Anna szerint az, hogy a választók milyen képviselőket küldenek az Európai Parlamentbe. Úgy fogalmazott, Cseh Katalinnal, a párt másik EP-képviselőjével az elmúlt négy évben megmutatták, hogy Brüsszel közelebb van az emberekhez, mint a Karmelita kolostor. Mint mondta, az EP már figyel a debreceni akkumulátorgyár ügyére is. Bejelentette, az Európai Bizottsághoz fordul azért, hogy hozzanak létre egy európai környezetvédelmi hatóságot a környezetszennyező cégek felülvizsgálatára, megbírságolására, szükség esetén a bezáratására.
A beszélgetést követően a megjelent érdeklődők egy órán át kérdéseket tehettek fel a politikusoknak. Donáth Anna egy ilyen kérdésre válaszolva fejtette ki, hogy álláspontja szerint jelenleg nem lehet bízni a magyar hatóságokban az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban. Ezért is van szerinte szükség egy európai hatóságra.
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!