Mindenszentek és halottak napja előtt a Debreceni Köztemetőben jártunk.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Mindenszentek és halottak napja előtt a Debreceni Köztemetőben jártunk.
A közlekedési ügyekkel foglalkozó Derke civil szervezet korábban nyílt levélben kritizálta a belvárosba irányuló forgalmat növelő beruházást, de úgy tudjuk, nem kaptak választ a polgármestertől.
Papp beszédébe olyan nehezen értelmezhető kijelentés is belefért, minthogy Debrecen kezdeményezte és irányította az 1848-as és az 1956-os forradalmat. Az állítását nem fejtette ki bővebben …
Gulácsi Anna Ilona javasolta a kötelező maszkviselés elrendelését is Debrecenben, Papp László polgármester azonban azt mondta, az önkormányzatnak erre nincs jogköre. Egyedül a Momentum nem …
A távolságtartással biztosan nem lesz probléma.
Szerinte a közönség elérése szempontjából nem számít, hogy budapesti, és bízik benne, hogy az őt kezdetben kritizáló debreceni önkormányzati képviselőknek sincsenek már kétségei vele kapcsolatban. …
A politikus bejelentette: győzelme esetén új alkotmány megalkotását kezdeményezi, amelyet társadalmi vitára bocsátana, majd népszavazáson fogadtatna el.
A politikus azt ígérte, minden idők legnagyobb költségvetési átrendezését fogják végrehajtani 2022 áprilisában, mert a Fidesz-kormány nem az oktatásra, a szociális szférára és az egészségügyre …
Palkovics László és Papp László korábban azt mondták, az iskolapadokban nyernék meg a munkaerőpiaci versenyt, de arról nem beszéltek, hogy honnan lesznek gyerekek az iskolapadokba.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved