Nem a szürke ötven vagy akárhány árnyalatát találtam meg, hanem inkább az ősz lakótelepi színeit. A még és a már közötti átmenet. Néhol kissé fonnyadó, máshol viruló virágok az Újkertben, Debrecenben.

Ahogy elhaladtam a kőszegélyű, ritkásan lakott virágágyás mellett, rájöttem, a színesség fontosabb a számunkra – elnézést, hogy mások nevében is beszélek -, mint olykor gondolnánk. Az lényeges, hogy nem egy kaptafára menjenek a dolgok. A természet ezt kiválóan megoldja, egyik jön a másik után, aztán újra..

Csak mi, emberek igyekszünk időnként megfeledkezni a sokszínűség varázsáról és a benne rejlő lehetőségekről. Mert lélekemelő. Mert izgalmas. Mert kibillent az idegőrlő napi rutinból. Mert jó érzésünk támad tőle. Mert így kerek a világ. Mert ez a természetes, nem az uniformizálás – legyen szó akár a virágainkról, akár épített környezetünkről, akár gondolatainkról.

Pedig csak egy nyamvadt, bérházak melletti őszi virágkarámról beszélek, benne még csak nem is egzotikus növényekkel. S mégis..