Úgy tűnik, aktívabb kommunikációra váltanak.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Úgy tűnik, aktívabb kommunikációra váltanak.
Ellenzéki kezdeményezésre az akkumulátorgyárak ügyében összehívták az Országgyűlés rendkívüli ülését hétfőre 16 órai kezdettel.
A kormányszimpatikus, leginkább közpénzből fizetett állami és/vagy lokális média, a milliárdokkal megtámogatott közösségi hálós kihangosító csapatuk és az állampárt ifjúsági szervezetének egyes helyi (debreceni!!!) túlaktivistái …
Balázs Ákos alpolgármester bejelentette, 160 millió forintot fizet ki a város egy tanulmányért, amely alapján karbonsemleges ipari parkokat hoznának létre. A politikus szerint azok, akik …
A kormány sok tízezer új munkahelyet és gazdasági versenyelőnyt lát abban, hogy Magyarország 2030-ra a világ harmadik legnagyobb akkumulátorgyártója és az ötödik legnagyobb exportőre lesz.
A környezetvédelmi alapítvány 10 pontos javaslatcsomagot dolgozott ki a fenntartható akkumulátorgyártásért. Kérik a magyar akkumulátorstratégia és a több ütemben megvalósuló gyárak környezethasználati engedélyeinek felülvizsgálatát is. …
A párt szerint a választók 2024-ben kifejtik majd a véleményüket a debreceni városvezetés leváltásával.
Csaknem negyvenszer annyi energiát vesz majd fel a debreceni üzem, mint amennyi összteljesítményű cellát évente megtermel, és a vízigénye is bővül még – mondta a …
Az akkumulátorgyártás olyan kulcsiparág az autógyártásban, amely robbanás-szerű fejlődés elé néz – szokták mondani.
A magyarországi hatóságok kapcsolatba léptek az Európai Bizottsággal (EB) az akkumulátorgyárnak nyújtandó állami támogatás ügyében, az egyeztetésről egyelőre nem kívánnak további tartalmi tájékoztatást nyújtani.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.