A hajdú-bihari kormányhivatal indoklása szerint az akkugyár építése, használata és fenntartása nem veszélyezteti az egészséget, a köz- és a vagyonbiztonságot. A döntés ellen közigazgatási per …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A hajdú-bihari kormányhivatal indoklása szerint az akkugyár építése, használata és fenntartása nem veszélyezteti az egészséget, a köz- és a vagyonbiztonságot. A döntés ellen közigazgatási per …
A CATL-gyár építésének fizikai akadályozását a helyi közösségeknek kell kezdenie – véli a párt országos elnökségének titkára.
A Debrecenbe tervezett kínai üzem valószínűleg megkapta az építési engedélyét, de a kormányhivatal egyelőre csak annyit közölt: döntöttek.
Arról a 320 milliárd forint állami támogatásról volt szó egy szombati – június 10. – sajtótájékoztatón, amit akkumulátorgyárak megépítése helyett lakáskorszerűsítésekre vagy a közösségi közlekedés …
Koncz Zsófia miniszterhelyettes kikerülte a válaszadást a tisztított szennyvíz felhasználására vonatkozó országgyűlési képviselői kérdésre. Az iváncsai SK Innovation épülő üzemével kapcsolatban foglalkozás körében elkövetett gondatlan …
A kínaiak azt ígérik, hogy a munkaerőt helyben toborozzák majd a tervek szerint kilencezer embert foglalkoztató debreceni gyárba.
Nagyot esett a Debrecenben akkumulátorgyárat építő kínai CATL részvényárfolyama, miután a Morgan Stanley leminősítette a részvényeket arra hivatkozva, hogy a geopolitikai feszültségek akadályozni fogják a …
Éltető Andrea közgazdász becslései szerint a Debrecenbe érkező új ipari beruházások vízigénye miatt a kapacitás közelébe ér a vízfogyasztás, a gyárak szén-dioxid-kibocsátása pedig megsemmisíti a …
Az egyesület abban bízik, hogy ezzel elvennék a beruházó kedvét az üzemek létesítésétől.
Takarják le az építkezéseken keletkezett földkupacokat, mielőtt a madarak beleköltöznének – erre kéri a beruházókat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Másképp vagy a munkálatokat …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved