Varga Zoltán országgyűlési képviselő korábban arról beszélt, „egy román csapat” kutakat fúr a kínai CATL-nek, és Hajdúszovátról is a gyárhoz vezetik a vizet. Gorján Ferenc, …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Varga Zoltán országgyűlési képviselő korábban arról beszélt, „egy román csapat” kutakat fúr a kínai CATL-nek, és Hajdúszovátról is a gyárhoz vezetik a vizet. Gorján Ferenc, …
36 millió forinttal támogatnák a CATL-t építő külföldi vendégmunkások szállásait üzemeltető, mindössze két éve alapított céget.
Az új kínai szabvány nem vonatkozik a debreceni üzemre, de a cég a legmagasabb biztonsági előírásoknak felel meg. Az év végéig várhatóan elindul a gyártás.
Arra az esetre, ha újra szükség lenne rájuk egy nagyberuházásnál.
A kínai cég azt ígéri, nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a használt akkumulátorok újrahasznosítása a lehető legkevésbé szennyezze a környezetet. Nyitottak a debreceni pandatartás támogatására …
A mikepércsi fórumon megszólaló ügyvédek azt javasolják a helyieknek, hogy kártérítés helyett sérelemdíjért folyamodjanak.
A támogatás vasúti infrastruktúra fejlesztésére szól. A 106-os vasútvonalat többek között éppen az akkugyár bővítése miatt kell áthelyezni.
A vezetőváltás néhány nappal azután történt, hogy a bíróság által kirendelt szakértők súlyos hiányosságokat tártak fel a cég debreceni akkumulátorgyárának környezethasználati engedélyében. FRISSÍTÉS: A CATL …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.