Önök nemcsak a múlt magyarországi kiemelkedő roma származású alakjairól bírnak hiányos ismeretekkel, hanem a roma kortársaikat sem ismerik.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Önök nemcsak a múlt magyarországi kiemelkedő roma származású alakjairól bírnak hiányos ismeretekkel, hanem a roma kortársaikat sem ismerik.
Korábban nem szóltak róla a város nyilvánossága előtt, hogy mit terveznek. Aztán mellékesen bejelentette a polgármester. Előzetes lakossági egyeztetés ebben az ügyben sem történt Debrecenben. …
A döntésben állítólag szerepet játszott az is, hogy 2019 novembere óta zárva tart a város népszerű termálstrandja. A polgármester állítja, az általa kezdeményezett személycserék célja …
A Csokonai Színház művészének szívügye a versek népszerűsítse, a magyar költészet közelebb vitele az emberekhez. Elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíját, ennek eredménye lesz a …
Elsősorban a fiatalok érdeklődésére számítanak pénteken délután a Méliusz-könyvtárban.
Hát, ezt is megértük. Lassan naponta elhangzik Debrecen fővárosként való emlegetése. Olyan ez már, mint a világnapok, szinte mindennek van. A legújabb most épp a …
A Belgrádi Egyetem oktatója szerint Újvidéken nagy az elégedetlenség, de a Vajdaság még csendes. A fővárosban sokan már nem mernek kimenni az utcára.
A sokadik eső sem mossa el, feltehetően valami olajos anyag hagyott maradandó nyomot Debrecen főterének mű(dísz)kövén. Mi már tudjuk, ki-mi volt az. VIDEÓ
Ha valami, akkor ez a koncepció és megjelenés az, ami a legtávolabb áll egy, a kikapcsolódást szolgáló létesítménytől. Debrecen, Nagyerdő, strand, új.
Legkésőbb idén augusztus huszadikára kész kell lennie a Dósa nádor téri és Csapó utcai átalakítási munkálatoknak. Eredetileg 2019 augusztusára tervezték az újabb belvárosi sétálóövezet átadását. …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved