Városnéző bringatúra 70-es sebességgel – Tour de Hongrie – Debrecen

Bebizonyosodott, hogy az országúti kerékpárverseny igazából a tévés légifelvételeken át követhető jól, ugyanakkor a személyes élményt az nem adja vissza, amikor elszáguld a mezőny vagy egy kisebb csoport bringás előttünk. Összességében véve nagy várakozás előzi meg a sportolók elhaladtát, jó időben lehet napozni, cseverészni amíg nagy dudálások és a rendőrségi járművek hangeffektjei közepette feltűnnek a főszereplők, hogy aztán a publikum ovációban törjön ki, mikor odaér a karaván. Majd mindezt gyors tömegoszlás zárja le a nézők részéről. Vasárnap Debrecenben és a megyében járt a magyarországi körverseny.

Tour de Hongrie - Debrecen - 2020. augusztus 30.
Galéria: Tour de Hongrie – Debrecen – 2020. augusztus 30. (a képre kattintva megnyílik a galéria)
Koppányi Szabolcs

A Tour de Hongrie 2020-as versenye a második napon Debrecenből indult és Hajdúszoboszlón volt a befutója. Közben több Hajdú-Bihar megyei várost is érintett a mezőny, amely összesen 158 kilométert tett meg és Debrecenben kétszer is megfordult.

A Nagyerdei Stadionnál lévő start után a mezőny amolyan lassú rajttal nekiindult a távnak az Ady sétány irányában. A versenyzők a rajtnál egyébként mindannyian arcmaszkot viseltek, ám később láthatóan lekerült már róluk a nagy melegben.

Percekkel később – némi kanyargás után – már a Dóczy utcán száguldottak végig a versenyzők, na meg mögöttük a kísérőautók, akkor már teljes sebességgel. Nézők álltak az úttest két oldalán, amerre elhaladt a konvoj – ekkor még egyben voltak a versenyzők, később lógott meg féltucat spíler és tett szert többperces előnyre –, és igyekeztek elkapni, s megélni azt a pár pillanatot, amíg elhúznak előttük a kerekesek. Persze sokan felvételeket is készítettek, ám azt tapasztalhattuk, hogy maga a kerékpárosok elhaladása egy-egy pontnál szinte villanásszerű, tehát nem véletlen, hogy a nagy viadalokat szerte a világon a levegőből követik leginkább kamerával, hisz az ad áttekinthető és látványos összképet. Debrecen felett is kelepelt egy helikopter.

Tour de Hongrie - Debrecen - 2020. augusztus 30.

Koppányi Szabolcs

A rendőrök is parádéztak egy cseppet

Az utak biztosítása igen nagy erőkkel történt – a nézők között civilben Uzonyi Attila városi rendőrkapitányt is felfedezhettük –, rengeteg motoros rendőr haladt a mezőny előtt, mögött, s gyalogosan is sok tányérsapkás posztolt a fontos csomópontoknál.

Tour de Hongrie - Debrecen - 2020. augusztus 30.

Koppányi Szabolcs

Őket szintén nem kevés közterület-felügyelő egészítette ki, olykor terelgetve a bámészkodókat. Persze, mivel tudható volt, hogy az Egyetem sugárútra még később érkeznek meg a versenyzők, át-átszaladgáltak néhányan a kordon között, és akadt az útvonalra valahogy mégis csak betévedő autós is (sőt, a buszközlekedés sem állt le teljesen), ám semmiféle problémát nem tapasztaltunk emiatt. A rendőrök is a feladatukra koncentrálva, de azért több esetben viccesen végezték dolgukat, és ha teljesíthető kérés érkezett a közönség soraiból („odamehetek a szigetre nézelődni?”), arra rábólintottak. Emellett ők is kiélvezték azt, hogy amolyan motoros parádét tarthatnak egyúttal, volt, aki például a nyeregből kiállva a nézők felé tisztelegve suhant el az emberek sora előtt, más cikázott kicsit a motorjával – nyilván ők azok voltak, akik még percekkel a versenyzők előtt amolyan előfelvezetést, terepszemlét tartottak.

Tour de Hongrie - Debrecen - 2020. augusztus 30.

Koppányi Szabolcs

Közben hallható volt végig, ahogyan az adóvevőjükben jönnek az információk, merre halad már a mezőny („most hagyta el a szökevény élboly Balmazújvárost”), így fel volt készülve mindenki – akik hallgatóztunk, mi is – arra, hogy nagyjából mikor érnek oda a főszereplők, ahol épp állunk.

Profi szervezés mellett suhant át a Tour de Hongrie a megye ezen részén, s bár a befutónál – mint megtudtuk – bukásos balesetek is történtek, ami Debrecenben zajlott, az rendben volt.
A folytatásban Karcagról Nyíregyházára kerekezik el a mezőny, ez hosszabb lesz (182 km).

Tour de Hongrie - Debrecen - 2020. augusztus 30.

Koppányi Szabolcs
Tour de Hongrie - Debrecen - 2020. augusztus 30.

Koppányi Szabolcs

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!