– Mondtam.. A falu szájára nem tudsz lakatot tenni.

– Hát nem. Pedig csak páran tudták.

– Biztos lehetsz benne, hogy nem tőlem került ki. Nem mondtam én el senkinek sem.

– Jól van, nem is azt mondtam, hogy te voltál.

– Na. Ez van. Törődj bele! Minden csoda három napig tart.

– Istenem.. Akkora fájdalom ez nekem.

– Tudom, milyen. Ugyanez volt, mikor Józsiék váltak.

– Három év, Marika.. Három évet bírtak.

– Ez van.

– Sosem szeretett az a kislány takarítani. Éreztem, hogy nem lesz belőle jó asszony.

– Miért, ugyan melyik szeret manapság?!

– Azt mondják, hogy volt itt valami fiúval nemrég. Állítólag csak barátok.

– Hát, én ebben nem hiszek, hogy ilyen létezik. Sosem hittem.

– Minden nap telefonál valaki.. Hogy igaz-e.

– Figyelj ide, Erzsi! Majd lecseng ez is.

– Hjaj.

– Józsinak is van azóta más. Majd lesz Bálintnak is. Bár ez a Szilvi meg főzni nem tud. Itt voltak a múltkor is, bejött hozzám a konyhába, hogy főzzünk együtt levest. Hát jó, hagytam. Tette fel a húst, először is nem szedte le a habját. Úgy szóltam neki. Aztán mondom, tegyél bele kelkáposztalevelet. „A levesbe?” – kérdezi. Abba, abba, mondom neki. Meg fűszert. Tett egy kicsi sót, meg éppen borsot. Mondom, tegyél még köményt is, meg mindenből többet. „Még?!” – kérdi. Még. Tett egy keveset. Ne sajnáld, úgy lesz íze. „Hát, nekem sosem sikerül finomra.” Nem, nem. Ha nem gyakorlod, akkor bizony nem sikerül. Nem akarnak ezek már főzni, takarítani, Erzsi.

– Elválnak, három év után. Minek kellett akkor az a nagy lagzi? Mennyi pénz volt az!

– Na, hagyd már ezt a témát. Elmúlt, elmúlt. Majd lesz más.

– Szegény fiacskám.

– Nem kell őköt félteni, hidd már el! Megoldják. Ezek már mindent cserélgetnek, nem csak az alsógatyát. Bezzeg a mi időnkben. Azt etted, amid volt.

– Máig azt eszem. Sanyi csak fekszik otthon, mint egy darab fa. Lassan 60 éve, hogy megesküdtünk.

– Nekem nem fekszik itt senki, hála az égnek. Két gyereket neveltem fel egyedül. Jókat mosolygok magamban, mikor Marcsikám is elkezd panaszkodni, hogy milyen fáradt a két gyerek mellett. Ugyan miben fárad el?! Nem kell pelenkát mosni, ott van már az eldobható. Van gáztűzhely, mosogató- és mosógép, bébiétel. Minden eléjük van téve készen. Mi kellene még?

– Bizony. Nekünk még nem volt ilyen könnyű, aztán mégis túléltük.

– Túl bizony! Na meg képzeld, telefonált valamelyik nap, hogy étterembe megyünk a keresztelő után, most nem kell sütnöm, mert nem engedik bevinni. Már meg is nyugodtam, hogy nem kell semmit csinálni, erre tegnap csörög a telefon. Már tudtam.. „Mami..” Mégis kell sütni – mondom. „Igen, de csak szárazat.” Annyira tudtam. Úgyhogy mamika már pénteken elkezdhet sütögetni, hogy minden kész legyen. Kérdeztem, hogy vigyek-e még valamit. Úgyhogy már le is adta a rendelést: uborka, cékla, körte.

– Jó, hogy itt van ez a kert neked. Ellátja az egész családot. Még szerencse, hogy segít Józsi.

– Hát, segített.. Vetni. De, hogy minden kikeljen szépen, az azért többnyire nekem köszönhető. Múltkor Emma meg is szólt, hogy csak a fenekemet látja mindig az égnek meredni. (nevet) Érted. Mert állandóan gyomlálok meg kapálok. Hát, másképp nem megy.

– Nagyon szép ez az alma is.

– Vigyél belőle! Jó lesz süteménybe.

– Jól van, köszönöm, de csak párat.

– Szedjed nyugodtan, amennyi kel!

– Na, megyek, mert Sanyi meg otthon van egyedül.. Hjaj, Bálint ugyan mit eszik? Így nincs is ki főzzön rá..

– Erzsi, ha nem haragszol, megyek befelé, mert kalácsot ígértem ebédre Józsinak, aztán így nem lesz kész.

– Jól van, persze, csak benéztem egy kicsit, ha már erre jártam.

– Na szia, szia!

– Szervusz!

(Anton Gorshunov képe a Pixabay-en.)

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1 ezer forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!