A hőség miatt lehettek a szokásosnál kevesebben.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A hőség miatt lehettek a szokásosnál kevesebben.
Történt, hogy Trump elnök egyik (éppen) szóvivő munkatársát Amerika nyilvánossága előtt, élő közvetítésben megkérdezte egy enyhén pikírt, provokatív (?) médiamunkás, hogy vajon az elnökük hisz-e …
Előfordul, hogy olyan zenei produkciókat kap fel az internet népe, majd tesz egyhamar világhírűvé, amelyekről első hallásra nem gondolnánk, hogy egy elvetemült szűk rajongótáboron kívül …
Falusi csapatoknál is ismerhető már a szeptember 6-i menü a Futball Éjszakája kapcsán, ám a Lokinál még várnak a közléssel.
A napokban több debreceni közösségi oldalon is megjelentek fotók a városban fényes nappal feltűnő patkányokról. Az egyik olvasónk is találkozott velük.
Krapek nagy formátumú személyiségnek képzeli magát, akinek páratlan vezetői képességei vannak. Ez mindig is látszott rajta. Önelégült arckifejezéssel fogadta vásárlóit már akkoriban is, amikor még …
A legkisebb remény is elég volt ahhoz, hogy újra felkeltse bennünk a kíváncsiságot.
A magyar-cigány megbékélés a magyar állampolgárok között társadalmi szükségszerűség, nem politika!
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved