Idén tavasztól túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a koronavírus-járvány globális szinten uralta a médiát. A világ magára valamit adó összes sajtóterméke napi szinten hozta a fertőzöttek, a halottak és a betegségből meggyógyultak számadatait. Május 25-én aztán történt valami az Egyesült Államokban, ami alapvetően változtatta meg ezt a helyzetet. Minneapolisban egy Derek Chauvin nevű fehér rendőr intézkedés közben meggyilkolt egy George Floyd nevű fekete férfit. A gyilkosságról több járókelő is videót készített, így pillanatok alatt bejárta az egész világot a jelenet, amelyben a járőr közel nyolc percen keresztül térdelt az életéért könyörgő Floyd nyakán, ezzel megfojtva őt. Az eset óriási felháborodást váltott ki világszerte, az USA számos nagyvárosában pedig milliók kezdtek el tüntetni a fekete kisebbséggel szembeni rendőri erőszak ellen. A tüntetéssorozat, valamint a hozzá kapcsolódó egyéb rasszizmusellenes akciók egyik fő hívószava, egyben az elégedetlenekből szerveződő mozgalom neve a Black Lives Matter (Számítanak a Fekete Életek). Mózes Dorottyával, a Debreceni Egyetem Észak-amerikai Tanszékének oktatójával beszélgettünk a mozgalomról, annak szociális és kulturális hátteréről, a lehetséges amerikai következményekről, valamint az eseménysorozat esetleges magyarországi hatásairól.

Miért hívták életre a Black Lives Matter mozgalmat?

A Black Lives Matter-t 2013-ban alapította meg Opal Tometi, Patrisse Cullors és Alicia Garza annak a tömeges tiltakozást kiváltó ítéletnek a hatására, amelyben George Zimmermannt felmentették Trayvon Martin meggyilkolásának vádja alól. A mozgalom legfontosabb hívószava a Black Lives Matter, amit 2013 júniusában használtak először Facebookon, aztán Twitteren. Ez a mai napig szolidaritásra és közös cselekvésre buzdít. 2014-ben Michael Brown meggyilkolása után a fergusoni megmozdulások ellen bevetett rendőri erőszakkal szembeni fellépésként megszervezték a Black Lives Matter Freedom Ride-ot. Ezen tapasztalatok alapján vált nyilvánvalóvá, hogy a helyi közösségi szerveződések mellett szükség van egy nemzeti, majd egy globális hálózat létrehozására is. Így született meg a mai, határokon átnyúló mozgalom, ami jelenleg is decentralizált módon, aktivisták lokális szerveződése alapján működik.

Tehát nem az idei események hatására vált nemzetközivé a mozgalom?

Nem. Már 2014-ben kommunikáltak a Palesztin Felszabadítási Mozgalommal a fergusoni rendőri erőszak kapcsán. A palesztinok az izraeli elnyomás miatt tanácsokat tudtak adni azzal kapcsolatban, hogyan védhetik meg magukat a rendőri erőszakkal szemben. Azóta is megvan ez a kapcsolat a palesztinokkal. Nyilván a hashtag már régebben globalizálódott. A mozgalom most robban be a globális tudatba, de már régóta átnyúlt a határokon.

Melyek a Black Lives Matter fő követelései? Ezek mennyiben változtak a mozgalom története folyamán?

A távlati cél a rendszerszintű diszkrimináció és rasszizmus megszüntetése. Egy olyan társadalom megteremtése, ahol a fekete életek számítanak. Fontos, hogy minden fekete élete számít: a nők, az LMBTQ+ közösség tagjai, a fogyatékkal élők, mindenki élete számít. Ez nem azt jelenti, hogy más életek nem számítanak, hogy más kisebbséggel ne vállalna szolidaritást a Black Lives Matter. Úgy érdemes ezt értelmezni, hogy ha a fekete életek számítanak, akkor mindenkinek számít az élete, mert ha a leginkább elnyomott kisebbség számít, akkor mindenki számít. A mozgalom harcol a kisebbségek társadalmi egyenlőségéért, egyenlő hozzáférést követel az oktatáshoz, egészségügyhöz, foglalkoztatáshoz és a lakhatáshoz. Ide tartoznak a latinok és az indián-amerikai közösségek is, nem csak a feketék. Az egyik prioritás a feketék elleni mindennapos rendőri zaklatások és erőszak megszüntetése, az elkövetők bíróság elé állíttatása és elítéltetése. Csak 2013 és 2019 között 1944 fekete halálos áldozata volt a rendőri erőszaknak, az esetek 3 százalékában állították bíróság elé a rendőrt, és kevesebb mint 1 százalékukat ítélték el. A mozgalom fő követelése lényegében az igazságtalan büntetőjogi rendszer különböző részeinek, a rendőrség, a börtönök, a bíróság, valamint az ICE átalakítása. Ez nem egy új gondolat, a fekete feministák által vizionált jövőkép az 1970-es évekre nyúlik vissza. Az elképzeléseik szerint nem csak a rendőrséget, hanem az börtönipart is felszámolnák. Ezzel kapcsolatban elhíresült hashtag a #defundthepolice, ami a feloszlatás előkészítése. A lényege, hogy a rendőrségtől elvett anyagi forrásokat a fekete közösségek egészségügyi és oktatási infrastruktúrájának fejlesztésére költenék.

E követelést illetően konszenzus van a mozgalmon belül?

Igen. Lokálisan máshol vannak a hangsúlyok, de a mozgalmon belül konszenzus van ezzel kapcsolatban. Az embereket félelemmel szokta eltölteni, hogy mi lesz a rendőrség nélkül. A mozgalom tagjai azt látják, hogy a rendőrségi reformok nem működnek. A minneapolisi rendőrség az egyik legjobban képzett rendőrség az Államokban. Voltak érzékenyítő programok, felszereltek testkamerákat a járőrökre, de az eredmények azt mutatják, hogy ezek nem állítják meg a rendőri erőszakot. Ezzel párhuzamosan, ahogy a rendőrség költségvetése évtizedek óta növekszik, úgy a közintézményektől folyamatosan vonják el a forrásokat. New York város 2019-es költségvetéséből a rendőrség 5,6 milliárd dollárt (átszámolva ez majdnem 1700 milliárd forint) kapott. Eközben nincs pénz a kórházakban, az egészségügyben. Nincs pénz az egészségügyi dolgozók védőfelszerelésére, az utcákon pedig teljesen militarizált rendőrök sorakoznak fel. Megfogalmazódott a kérdés, hogy mi a fontosabb a társadalom számára egy ilyen krízishelyzetben. Azt is fontos látni, hogy mivel ekkora költségvetéssel rendelkeznek, szinte minden szociális kérdés megoldása a rendőrségre hárul: oktatás, droghasználat, hajléktalanság, mentálhigiénés problémák. Ezeknek a gyökereit viszont nem tudják kezelni a letartóztatásokkal, bebörtönzésekkel.

Lehet azt mondani, hogy az USA-ban ma az a gyakorlat, hogy szociális problémákat rendészeti eszközökkel akarnak megoldani?

Igen, errefelé mennek a dolgok. Sokkal célszerűbb lenne a közpénzeket a közösség érdekeinek a szolgálatába állítani. Javulhatnának a bűnözési statisztikák, nőhetne a közbiztonság és a jólét. A koronavírus új kihívás elé állította a mozgalmat. Előtérbe kerültek a válság enyhítését célzó követelések: a hitelek, jelzálogkölcsönök moratóriuma, az albérleti díj, a villany-, a gáz-, a vízszámlák átmeneti felfüggesztése és a tömeges munkanélküliség miatti jövedelemkiesés állami finanszírozása.

A Black Lives Matter-t 2013-ban alapították, de csak idén, a George Floyd-gyilkosságot követően tudott óriási tömegeket az utcára hívó mozgalommá válni, miközben az elmúlt években számos afroamerikait öltek meg az USA-ban rendőri intézkedés közben. Miben volt más George Floyd halála a korábbiakhoz képest?

Valóban óriási tömegekről van szó, gondoljunk arra, hogy a polgárjogi mozgalomhoz köthető March on Washington körülbelül 250 ezer embert volt képes mozgósítani, a mostani tüntetéshullám pedig már legalább 20 millió embert hívott az utcára, további milliókat pedig a „hashtag-aktivizmus” terepére csábított. Ennek ellenére ez a tüntetéssorozat nem izolálható, hanem a több évszázadon átnyúló felszabadító törekvések folytatásaként értelmezendő. Szerintem ez a gyilkosság nem volt másabb, sokkal brutálisabb, mint a korábbi áldozatok esetén. George Floyd mellett Breonna Taylor, Ahmad Arbery, Tony McDade és Manuel Ellis nevét is hallhattuk júliusban.

Az új jelenség a világjárvány hatására kialakuló gazdasági válság veszteseinek felerősödő kiszolgáltatottsága és frusztrációja. Kicsit olyan ez, mint a Katrina volt 2005-ben: a koronavírus felszínre hozta az amerikai társadalomban meglévő rendszerszerű raciális (rasszalapú) elnyomást és annak következményeit. Rengeteg nélkülözhetetlen munkát végző dolgozó nem tehette meg, hogy otthon marad karanténban, hanem tovább kellett dolgozniuk sokszor megfelelő védőfelszerelés nélkül. A feketék közül rengetegen emellett elvesztették a munkájukat, ezzel pedig az egészségbiztosításukat is. Nem csak a feketék, hanem az átlag amerikai ember is azt érzi, hogy az állam nem képes őt megvédeni egy ilyen krízishelyzetben. Egyébként statisztikai adatokkal igazolható, hogy a járvány halmozottan sújtotta a fekete embereket és más kisebbségeket. Körülbelül háromszor nagyobb valószínűséggel fertőződnek meg feketék, latin-amerikaiak és indián-amerikaiak, mint a fehérek, illetve kétszer annyian haltak meg a járvány alatt, mint a fehérek. A halálos áldozatok harmada fekete, miközben csak 13 százalékát teszik ki a népességnek. Személyesen ismerek olyan kollégát, aki a tág családjában közel 20 embert veszített el.

Nyilvánvaló, hogy a szegény közösségek sokkal jobban kitettek a vírusnak: a többségük nélkülözhetetlen munkát végez, tömegközlekedéssel járnak dolgozni, túlzsúfolt helyeken laknak, jellemzőbbek a krónikus betegségek is. Ehhez jön még, hogy az egészségügyben is vannak előítéletek. Volt egy kutatás, ami azt mutatta ki, hogy az egészségügyben dolgozó orvosok közül sokan azt gondolják, hogy a feketéknek magasabb a fájdalomküszöbe, mint a fehéreknek, ezért sokszor nem kapnak megfelelő ellátást. Egy 30 éves brooklyni tanár, Rana Zoe Mungin belehalt a vírusba, mert kétszer is elutasították a teszt iránti kérelmét. És itt egy jól képzett, középosztálybeli fekete nőről volt szó. Ha én kérem a tesztet, lehet, hogy megkapom.

Magyarországról szemlélve egyeseket inspirálhatnak, másokban félelmet gerjeszthetnek a szobordöntések. Milyen kulturális okokra vezethető vissza a szobrok ledöntése, illetve megrongálása?

A ledöntött, megrongált, újrakeretezett szobrok a rabszolgaság, a gyarmatosítás és a konföderáció jelképei. A legtöbb esetben konföderációs szobrokról, Colombus-szobrairól és rabszolgatartók szobrairól beszélhetünk. Másabb, amikor az alapítóatyákról beszélünk, vagy olyan elnökökről, mint Andrew Jackson. Ő egyrészt elnökként hozzátett az amerikai történelemhez, de rabszolgatartó volt, felelős a „könnyek ösvénye” nevű népirtás elindításáért. Hozzátenném, hogy a kérdéses szobrok ledöntését több évtizedes békés tiltakozás előzte meg, a konföderációs múlttal való szembenézésnek pedig már a polgárháborút követően meg kellett volna történnie. Ezeket a konföderációs szobrokat egyébként a Jim Crow-korszakban és a polgárjogi mozgalom után állították fel egyértelműen rasszista indítékból.

A szobordöntésekre azért van szükség, mert ezek nyilvános tereken helyezkednek el, ezáltal a közösségi teret alakítják az általuk képviselt értékek és történelemszemlélet alapján, amelyek a fehér felsőbbrendűség ideológiáját legitimálják. Felmerült, hogy egyes szobrokat múzeumokba vagy szoborparkokba kellene áthelyezni, ez nem ördögtől való ötlet. A Smithsonian egyébként 2018-ban csinált egy felmérést, amely szerint az azt megelőző 10 évben a konföderációs emlékművek karbantartása évente 40 millió dollárba került. Eközben a fekete amerikai vagy indián művészetekre, a szegény közösségek művészeti oktatására nem jut pénz.

Hol lehet a vége a rasszizmussal, gyarmatosítással összefüggő intézménynevek és hétköznapi kifejezések átnevezésének? Milyen hatással lehet a Black Lives Matter az angol nyelvre? Lehet-e bármilyen hatása a magyar nyelvre is?

Itt a rasszizmussal, gyarmatosítással összefüggő intézménynevek, terméknevek, logók, és csapatnevek átnevezéséről van szó. Az olyan szimbólumok, mint az Uncle Ben, az Aunt Jemima és a Washington Redskins rasszista sztereotípiákat tartanak életben. Nézzük meg alaposabban az Aunt Jemima logót, mely a Quaker Oats Company élelmiszer termékein, palacsintakeverékein és szirupjain díszeleg. Aunt Jemima a fekete dajka, a „mammy” sztereotípiáját testesíti meg, aki engedelmes, lojális és odaadó szolgaként saját gyerekei helyett a fehér rabszolgatartók gyermekeit odaadással szoptatja és gondozza. Büszke arra, hogy kiérdemelte azt a kiváltságot, hogy az ültetvények helyett házi rabszolgaként dolgozhat. Erős, aszexuális és független, telt nőként, fejkendővel ábrázolták.

Mi a probléma ezzel az képpel? Az ültetvény fehér mítoszát konstruálja meg, a kép a rabszolgaságot egy jótékony, romantikus, ártalmatlan intézményként ábrázolja. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a blackface minstrelsy ideológiai célja éppen ez volt. Már a rabszolgafelszabadítás gondolatának megszületésekor igazolni kívánta a rabszolgaság intézményének létjogosultságát, eltakarva az intézményt megalapozó, meghatározó és átható erőszakot és a rabság fájdalmát. Tehát, visszatérve a kérdésre, ezért fontos, hogy az olyan raciális sztereotípiákat tükröző minstrelsy karakterek, mint például Aunt Jemima – több mint 130 év után – végre eltűnjenek a termékekről és így a polcokról. A hasonló, a fekete vásárlókra traumatikus hatást gyakorló termékreklámok eltávolítása tágabb perspektívából is nagyon indokolt. Amikor előfordulhat, hogy a rendőrség fekete nőket, anyákat gyilkol, sokszor gyermekeik, kisbabájuk jelenlétében (pl. India Kager, Korryn Gaines vagy Charleena Lyles esetében), akkor valószínűsíthető, hogy ezekben a cselekményekben a rabszolgaságig visszanyúló ideológiák is szerepet játszanak. Ma is élnek és felszínre törnek azok a negatív sztereotípiák, előítéletek, miszerint a fekete anyák egyáltalán nem ragaszkodnak gyermekeikhez, nem számít, ha elválasztják őket tőlük. Mikor lehet ennek a vége? Nyilván fontosak a szimbolikus változások, így a feketéket felhasználó reklámkampányok megszüntetése. De tisztán kell látnunk, hogy amíg a raciális egyenlőtlenségeket kitermelő társadalom nem változik, addig az ilyen és ehhez hasonló sztereotípiák újratermelődnek.

Magyarországot illetően, a Negro cukorka szorul átgondolásra. Önmagában a Negro – fekete afrikai rabszolgát jelentő spanyol és portugál kifejezés, melyet az angol és a magyar is átvett – nem oké. De a márkanév párosítása a szlogennel, hogy a Negro cukorka „a torok kéményseprője”, még problematikusabb. A szlogen rasszista trópusokra épül két vonatkozásban is. A fekete cukorka egyfelől a fekete kéményseprő testének szimbóluma. Másfelől a cukorka mint a magyar torok metaforikus kifehérítőjének, a fertőzött, gyulladt torok takarítójának feleltethető meg. A cukorka szopogatása és hatása azt a narratívát reprodukálja, hogy a fehér test egészsége és jóléte a fekete test munkáján és bekebelezésen alapul.

Alakítja-e az amerikai szépirodalmi kánont a Black Lives Matter? Vannak-e szerzők, akik zárójelbe kerülhetnek, s vannak-e, akik felemelkedhetnek a mozgalom hatására?

Az amerikai szépirodalmi kánonreform az 1960-as, 1970-es években kezdődött, és azóta is folyamatosan zajlik. Akkoriban intézményesítették a fekete irodalmat a többi kisebbségi irodalom mellett. Ekkor intézményesítették a fekete tanulmányokat is. Az elsőgenerációs kutatóknak nagyon nehéz dolga volt, de ma már ez az amerikai irodalom és kultúra szerves részét képezi az egyetemeken és középiskolákban is. Ma már senki sem kérdőjelezi meg, hogy a fekete írók a kánonhoz tartoznak-e. Az igazán kanonikus fehér szépirodalmi írók nem kerültek zárójelbe, az irodalomtudománynak nem célja az irodalomtörténet megmásítása. Talán annyi történik, hogy ezeket az írókat a rasszizmus és a gyarmatosítás kontextusában helyezzük el, és kritikus perspektívából tanítjuk. Voltak viszont most olyan kezdeményezések, hogy arra kérték a Black Lives Matter aktivistáit és követőit, hogy vásároljanak fekete könyveket, megmutatva, hogy a fekete írók is számítanak és igény van rájuk. El tudom képzelni, hogy a tüntetéssorozat hatására sokan elkezdenek érdeklődni a fekete irodalom és kultúra iránt. Azt is látom sok fehér amerikain, hogy fekete feminista íróktól szeretnének olvasni. Ennek lehet egy globális hatása is: egy magyar olvasó, aki még soha nem olvasott fekete írótól, lehet, hogy most kezd el fekete irodalmat olvasni.

Vannak-e már megfigyelhető hatásai a Black Lives Matter-nek Magyarországon? Befolyásolhatja-e a roma-magyar relációkat, s ha igen, miképpen?

Június elején volt egy rasszizmus elleni tüntetés Budapesten, ezen kívül láttam, hogy megalakult egy Facebook-csoport is, mást nem figyeltem meg. Nem vagyok a magyar-roma relációk szakértője, annyit viszont látok, hogy a két helyzet nem azonos. A Black Lives Matter programpontjai nem ültethetők át magyarországi kontextusra. Rávilágíthat viszont arra, hogy mennyire fontos a romák helyzetének javítására szolgáló stratégia kidolgozása, valamint arra, hogy az emberek mozgósítása, bármilyen aktivizmusra serkentése csakis a helyi roma közösségek közvetítésével, vezetésével történhet.

Tud-e a magyar társadalom szolidaritást vállalni az amerikai feketékkel, rendelkezésére áll-e az ehhez szükséges tudásanyag? Milyen kép él a magyar társadalomban az amerikai feketékkel kapcsolatban? Milyen tényezők alakították ezt a képet?

A múltban – de lehet, hogy a jelenben is – a magyar társadalom a feketékről képet a fehér irodalomból kaphatott, gondolok itt a Tamás bátyja kunyhójára vagy a Huckleberry Finn kalandjaira. Továbbá olyan hollywoodi klasszikusokból, mint az Elfújta a szél, valamint a hírekből, a mainstream médiából. Ezek a feketéket gyakran alacsonyabb rendű, másodrangú polgárokként ábrázolják, ezzel produkálják és reprodukálják a rasszal kapcsolatos ideológiákat. Ezek határozzák meg, hogy hogyan képzeljük el a fekete amerikaiakat. A kontextus, a történelmi háttér, a feketék hétköznapi életével kapcsolatos ismeretek hiányában ez nagyon torz képet alkothat és veszélyes lehet. Kevés magyar ember találkozott már fekete amerikaival, habár nagyobb városokban már másabb a helyzet. Az átlag magyar a fekete sportolókat, Obama elnököt, Beyoncét, Jay Z-t ismerheti. Ezzel pedig az a probléma, hogy a valóságnál egy jóval kedvezőbb képet mutat, köszönőviszonyban sincs a fekete amerikai lakosság materiális létével. Sajnos ott tartunk, hogy a legtöbb magyar fejében az a narratíva van jelen, hogy a rabszolgák emancipációjával a fekete amerikaiak felszabadultak és megszűnt az elnyomásuk és kizsákmányolásuk. Talán annyival jobb a helyzet, hogy a közösségi médiát, a Netflixet, zenei szolgáltatókat használó generáció számára már elérhetőbbek olyan kulturális termékek, amelyek sokkal árnyaltabb képet mutatnak a fekete amerikaiakról.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!