2025. december 23.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Vajon mire alapozhatta vádjait a fideszes politikus?
Korbeák György egy nappal azután, hogy megdicsérte saját képviselői munkáját, nem ment el a debreceni közgyűlés ülésére.
Az utolsó lakossági hozzászólónak már folyamatos zajban kellett elmondania észrevételeit, a teremben tartózkodók közül ugyanis sokan végigbeszélgették a felszólalását.
Habár az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkárai Debrecent és térségét meghatározó beruházási elképzeléseket mutattak be, egyik önkormányzati képviselő sem kérdezett tőlük.
Kórházban hagyott kicsikért és jogaikért énekeltek (volna) Debrecenben, kecskemétiek nyilatkoztak a Szőlő utcáról és a sorkötelezettségről, fojtogatás történt a szegedi pszichiátrián, büntetés lett a közös …
Papp László polgármester azt is kijelentette, nem terveznek moduláris atomreaktorokat építeni a város határain belül, szerinte ezt le lehet venni a napirendről. A Mikepércsi Anyák …
Mit hozott a Jézuska? Tarifaközösséget hozott a Jézuska! Lázár János Debrecenbe közlekedési bejelentéseket, Hajdúszoboszlóra meredek kijelentéseket vitt, Debrecen ismét nem lett fővárosa semminek. Az év …
Az ellenzéki képviselők értetlenül álltak a polgármester előterjesztése előtt, az ugyanis csak közvetlenül a testületi ülés előtt került fel a napirendi pontok közé. A dokumentum …
Az egyik felszólaló lakos számos nádudvari pályázat pénzügyi hátteréről érdeklődött, mert szerinte nem dolgozik átláthatóan az önkormányzat. Az egyik utca lakói számára az elsőre áldásnak …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved