Milyen testi, szellemi megpróbáltatásokkal jár a Szent Jakab út, azaz az El Camino teljesítése? Mit taníthat egy alapvetően vallási hátterű zarándokút végiggyaloglása egy húszas évei …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Milyen testi, szellemi megpróbáltatásokkal jár a Szent Jakab út, azaz az El Camino teljesítése? Mit taníthat egy alapvetően vallási hátterű zarándokút végiggyaloglása egy húszas évei …
Közel ötezer forintot kell fizetnie annak, aki két órán át várakozik a repülőtérnél. Mi is kipróbáltuk a parkolást, valamivel több mint 10 percért ezer forintot …
A Berettyó ármentesítő társulat a Konyár melletti csatorna megépítésére 300 ezer pengő kölcsön felvételét határozta el. – Debreczeni Újság, 1929. október 13.
A lassan döntési jogok nélkül maradó városvezetés, a kerítéssel és fallal védett Fertő tó, a világhírnévre törő magyar gyorsétteremlánc, a „nyikorgó” helyiek és a lemondott, …
A balesetek jelentős hányada morális okokra vezethető vissza. A nemzetközi tanácskozáson a magyarok mellett csehszlovák, lengyel, nyugatnémet és osztrák újságírók is jelen voltak Debrecenben. – …
Tóth József újraválasztott polgármester a Debrecinernek kifejtette, az országgyűlési választókerület ellenzéki városvezetői a 2026-os parlamenti választásokra meg fogják találni azt a személyt, aki alkalmas az …
Bódi Judit polgármester szerint ha most kellene fizetniük, önkormányzati dolgozók százai nem kapnák meg a bérüket. Az előző városvezető, a fideszes Szólláth Tibor a felhalmozott …
A békevonat utasai Kijev, Moszkva és Leningrád nevezetességeit tekinthették meg a kilencnapos kiránduláson. – Hajdú-bihari Napló, 1973. október 11.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.