Azt mondta a klímacsaj a tévében, hogy óriási megkönnyebbülés lenne a Földnek, ha minden nap 10 perccel kevesebbet zuhanyoznának az emberek.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Azt mondta a klímacsaj a tévében, hogy óriási megkönnyebbülés lenne a Földnek, ha minden nap 10 perccel kevesebbet zuhanyoznának az emberek.
Az előválasztás győztese a beszédében ellenzék- és kultúraváltást említett, majd 1 millió forintot ajánlott fel azoknak, akik 2022 tavaszán választási csalást tudnak bizonyítani. A megyék …
Nem nagy örömmel, mi több, kifejezett sajnálattal kellett észrevételeznem, hogy egy (?) polgártársunk éppen fontos közegészségügyi, társadalompolitikai munkája során veszítette el józan paraszti eszét.
3274-gyel emelkedett az azonosított fertőzöttek száma az elmúlt 72 órában Magyarországon.
Befejeződött az ellenzéki előválasztás második fordulóján leadott szavazatok összesítése.
Az ellenzék által szervezett előválasztás utolsó napján 118 415-en adták le voksukat a miniszterelnök-jelöltekre – olvasható az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) mai tájékoztatásában.
A politikus bejelentette: győzelme esetén új alkotmány megalkotását kezdeményezi, amelyet társadalmi vitára bocsátana, majd népszavazáson fogadtatna el.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved