Bár úgy tűnik, komolyan gondolták az ünnepi aktus(oka)t: egyetlen nap délelőttjén ötször vágtak nemzeti trikolort a bihari településen.
A SZEMEDNEK HIGGY!
Megcsinálták a szalagvágás paródiáját a fideszes képviselő főszereplésével
Berekböszörmény egy közel kétezer lelkes település Hajdú-Biharban, az országhatár mellett. November 13-án, szombaton délelőttre az önkormányzat zenés-táncos „Ősz búcsúztató” rendezvényt szervezett, aminek díszvendége a választókerület fideszes országgyűlési képviselője, Vitányi István volt. A kormánypárti honatyának nagy gyakorlata van az ünnepélyes szalagvágásokban, erről közösségi oldalának számos fotója tanúskodik.
De ilyenre, mint most, még nem volt példa a térség történetében!
Vitányi a szombati berekböszörményi alkalmakról is bő (37 fotót tartalmazó) képösszeállítást
adott ezen szavak kíséretében:
„Berekböszörményben jártam, mozgalmas napon vagyunk túl. A helyiek remek hangulatú zenés-táncos napot szerveztek, melynek keretében átadtunk több megvalósult beruházást. A Magyar Falu Programnak köszönhetően megújult az óvodai játszóudvar és a közterületi játszótér, leaszfaltozták a József Attila utcát, valamint sor került a temetői infrastruktúra fejlesztésére is. Mindemellett belügyminisztériumi forrásból lelátó épült a sportpályán, továbbá elkészült a szoborpark is, ahol szobor a magyar történelem jelentős képviselőit ábrázolja.”
És akkor jöjjön néhány kép:
A SZEMEDNEK HIGGY! rovatunk korábbi publikációi itt láthatók.
MI CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!