Minden Hajdú-Bihar megyei országgyűlési választókerületben legalább két jelölt sorakozott fel az ellenzéki előválasztásra.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Minden Hajdú-Bihar megyei országgyűlési választókerületben legalább két jelölt sorakozott fel az ellenzéki előválasztásra.
Tudjuk, van az a pénz, amiért korpásodik az ember haja.
275-tel emelkedett az azonosított fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában Magyarországon.
Azt írta az ünnepen: „egy időben egy korban egy életben együtt küzdeni jó emberekkel jó célokért minden nap ünnep, megtiszteltetés és dicsőség”.
174-gyel emelkedett az azonosított fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában Magyarországon.
A kutatásról 2020 áprilisában számolt be Szilvássy Zoltán rektor, azóta nem közöltek fejleményeket. Kerestük az orvostechnikai eszközöket nyilvántartásba vevő hatóságot, de nem válaszoltak a levelünkre.
Kossuth már nem közelíthető meg szemből, Debrecen mozaikcímere sehogyan sem. A város világhírű szülöttjének szobrát egyelőre még nem kordonozták el – hátha most nem is …
Mondták már, hogy a magyarság, a sport, a közlekedés, a rockzene fővárosa. Most itt egy újabb tematika… A – főként helyi – kormánypárti politikusok számára …
Talán nem kellett volna olyan erősen és ellentmondást nem tűrően hangoztatni, hogy az oltások számának négy, illetve ötmilliós határaival letörtük a harmadik hullámot.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.