Minap reggel a pékáru mellett mást is lett volna lehetőségem vásárolni.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Minap reggel a pékáru mellett mást is lett volna lehetőségem vásárolni.
A szervezet debreceni irodavezetője szerint komoly probléma a városban, hogy valaki szinte egészségesen megy be egy egészségügyi intézménybe, majd meghal. Mint mondta, egyre többen keresik …
Az NVB visszamenőleges jogalkotásra hivatkozott. Az LMP szerint a döntés elfogadhatatlan, a párt a Kúriához fellebbez. Az elmúlt hónapokban országosan és Debrecenben már több száz …
Az Európai Unió fizeti az egészet. A kivitelező pedig debreceni cég – nem ismeretlen a városban.
Éltető Andrea közgazdász becslései szerint a Debrecenbe érkező új ipari beruházások vízigénye miatt a kapacitás közelébe ér a vízfogyasztás, a gyárak szén-dioxid-kibocsátása pedig megsemmisíti a …
Megtanultam, hogy a tudatot, a szívet, a lelket egyként kell kezelni, és törődni kell velük.
A Debrecen önkormányzati fenntartású televíziója, a Debreceni Televízió riportját változtatták meg az M1-ben. A tanár a 444-nek elmondta, megvezették, megalázó és méltatlan helyzetbe hozták.
A trianoni békeszerződés évfordulóján mondott beszédében a városvezető azt hangsúlyozta, minden feltétel adott ahhoz, hogy a debreceniek segíthessék a rászorulókat, támogatást adhassanak a megmaradásért küzdő …
Idén ismét Papp László mondja a beszédet június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékezve.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved