Módosította a médiatörvényt az új magyar parlament a Tisza Párt kezdeményezésére. Magyar Péterék választási ígéretének megfelelően visszahívják a hazai médiát eddig irányító és szabályozó hivatalok …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Módosította a médiatörvényt az új magyar parlament a Tisza Párt kezdeményezésére. Magyar Péterék választási ígéretének megfelelően visszahívják a hazai médiát eddig irányító és szabályozó hivatalok …
Az országos tisztifőorvos harmadfokú hőségriasztást rendelt el már tegnapelőtt! Talán illetékesék tanulmányozhatnák, hogy ez mit jelent!
Szavaznak a tűzoltóság beszámolójáról is, amely szerint tavaly kiemelt figyelmet fordítottak az akkumulátortüzek oltásának oktatására.
A debreceniek emlékezete szerint több évtizedes hagyománya a városnak, hogy minden évben – lehetőleg nyáron, az iskolai szünet idejében – pályafelújítás történik a villamosvonal(ak)on.
Nem látja időszerűnek az emelést a polgármester.
A kormánypárt álláspontja szerint minél előbb véget kell vetni a „köz nélküli” közmeghallgatásoknak.
A város főterére tervezett augusztus 20-ai koncert ingyenesen megtekinthető lesz. – ELMARAD!
Fel is mérték meg nem is mérték fel Debrecenben az óvóhelyeket, Matolcsy már nem díszpolgár Kecskeméten, Egerben is kivérezni látszik az egykori kormánypropaganda, Miskolcon tovább …
Van, aki annyira tart a lakóházak mellett lévő teleptől, hogy már veteményezni sem mer a kertjében. Úgy tűnik azonban, hogy az Alteo tevékenységét a városvezetés …
Emeli a debreceni közgyűlés a város négy alpolgármesterének havi járandóságait, amennyiben megszavazzák a módosításról szóló javaslatot a képviselők a jövő heti testületi ülésen. Tárkányi Zsolt …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved