Szemétszedő akciókon vettek részt a debreceni EcoPro-katódgyár munkavállalói

Először a gyár környezetében, majd a Vekeri-tónál gyűjtöttek jelentős mennyiségű hulladékot.

Közleményt adott ki a Debrecenben akkumulátorokhoz szükséges katódanyagot gyártó dél-koreai EcoPro, amelyben arról írnak, hogy „1 Day – 1 Place” (1 nap – 1 hely) címen környezetvédelmi programot indítottak, amelynek keretében a munkatársaik önkéntes akciókat hajtanak végre Debrecenben és környékén.

EcoPro szemétszedés
Fotók: EcoPro BM Hungary

Az első állomás az EcoPro telephelyének közvetlen környezetében, a déli gazdasági övezetben volt július 24-én, a második pedig ma, augusztus 13-án a Vekeri-tónál és környékén. Mindkét eseményen több mint 40 dolgozó vett részt. „A résztvevők Debrecen és a debreceniek számára kiemelten fontos természeti terület tisztaságának megőrzésén dolgoztak, és jelentős mennyiségű hulladékot gyűjtöttek össze, amit az EcoPro BM Hungary elszállíttatott és gondoskodott annak megfelelő kezeléséről” – írja a cég.

EcoPro szemétszedés

A katódgyár programja keretében az ősz végéig havonta valósítanak meg hasonló eseményeket, tavasszal pedig újabb helyszíneken folytatják.

„A kezdeményezés célja, hogy hosszú távon is hozzájáruljon Debrecen és környéke természeti környezetének megóvásához, miközben erősíti az önkéntesség és a közösségi összefogás kultúráját a vállalat munkatársai körében” – közölték.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Címkék