Az országgyűlési választás után, április 24-én derült ki, hogy mennyi pénzt költöttek a Nemzeti Kulturális Alapból: az országgyűlési választást megelőző kampány során szinte forintra pontosan választókerületeknént 100-100 milliót osztottak el. A támogatott programok sokszor a Fidesz jelöltjeinek kampányeseményei voltak, falunapokat, lakossági programokat, disznóvágásokat szerveztek. Az NKA-ügy nem csitult a kirobbanása óta, már több személyt előzetes letartóztatás alá is vontak.
A Nemzeti Kulturális Alap Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma a választás előtti hónapokban összesen 17 milliárd forintot osztott szét, a támogatottak a Fideszhez kötődő cégek, magánszemélyek, szervezetek, köztük olyanok is, amelyek a választási kampányban is részt vettek. Debrecenben összesen 213 millió forintot kapott 15 szervezet.
Három szervezet több alkalommal is pályázott, a Cívis Város Kulturális Egyesület kétszer húszmillió forintot nyert, a Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület tizenöt, majd tizenhárom millió forintot kapott, A Fiatal Családosok Klubjának előbb öt, majd tizenkét milliót juttattak költségvetési pénzből.
A debreceni székhelyű szervezetek pályázati anyagait a helyi Szikra Mozgalom szerezte meg közérdekű adatigényléssel, ezeket július 17-én egy sajtótájékoztatón mutatták be. Találtak olyan pályázatot, ahol mindössze – több helyesírási hibát tartalmazó – négy mondat volt a pályázati anyag. Erre a pályázatra 12 millió forintot ítélt meg az NKA a Ficsak debreceni alszervezetének, amelynek budapesti alapító tagja Király Nóra, a Fidesz volt csepeli képviselőjelöltje. Július 9-én a Tisza-kormány is feljelentést tett hét, Király Nórához köthető alapítvány állami támogatásaival kapcsolatban.

Számos megvalósult programon jelent meg fővédnökként Széles Diána, debrecen gondoskodásért felelős alpolgármestere, aki a debreceni 2-es választókerületen indult, majd veszített a Fidesz színeiben. A programok többnyire városrészi családi napok voltak, még Tóth Gabi-koncertet is tartottak az egyik kertségi városrészen. A programokra kapott pénz nagysága is kérdéses, egyes szervezetek például másfél milliós marketingköltséget kértek, végül AI-generált plakátokon hirdették az eseményeket, leginkább Facebook-csoportokban.
A debreceni szervezetek az országos tendenciához hasonlóan szorosan köthetők a Fideszhez. Vannak fideszes önkormányzati képviselők, akik alapítói is egyes szervezeteknek, de több egyesületi vezető volt tagja helyi digitális polgári köröknek is. Az Eu-Roma Országos Egyesület vezetője pedig az az Aba-Horváth István, aki aktív szerepet vállalt fideszes képviselőjelöltek kampányának gazdagításában. Néhány évvel ezelőtt a Debreciner írta meg, hogy az egyesület székhelyén festmények is voltak fideszes politikusokról, de az idei kampányban Aba-Horváth neve azért került az országos érdeklődésbe, mert egy hangfelvételen elismerte, hogy Barcsa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselőjelöltnek segítene kampánycsomagokat osztani.
A szervezetek közül többen nem csak a 2026-os választáson vettek részt a közéletben. 2023-ban a Mikepércsi Anyák és az Amnesty International helyi irodája a debreceni polgármester, Papp László háza elé szervezett egy demonstrációt. Alig ért véget a tüntetés, tizenkét debreceni szervezet máris kiadott egy közös nyílt levelet, amelyben kiálltak a fideszes polgármester mellett, a tüntetőket álcivilnek minősítették, valamint gyűlöletpolitizálással vádolták. A tizenkét szervezet szinte kivétel nélkül már ebben az időszakban is jelentős állami és önkormányzati támogatásban részesült, a nyílt levél aláírói közül többen vannak olyanok, akik az NKA kiemelt támogatását is megkapták.
Miután a szikra a nyilvánossághoz fordult, a debreceni politikusok hamar reagáltak az NKA-ügyre. Tárkányi Zsolt tiszás országgyűlési képviselő is felszólította az alpolgármestereket, hogy nyilatkozzanak a pénzek sorsáról, Széles Diána emiatt reakciójában már Tisza-Szikra koalícióról beszélt, majd arról írt, nem jelöltként, hanem alpolgármesterként vett részt a programokon, Barcsa Lajos azzal érvelt, hogy ott sem volt az NKA-támogatott eseményeken. Papp László polgármester, bár korábban az alpolgármesterek helyett is gyakran válaszolt különböző témákban, a videónk készítésééig semmit nem reagált az NKA-ügyre.
A hírekre néhány szervezet nyilvánosan is reagált, de többen azóta is csöndben vannak. A Debrecen Café Egyesület a reakciójában azzal is érvelt, hogy a Szikra állításával ellentétben van honlapjuk, ahol rendszeresen tesznek közzé információkat a városi programokról, ezt egyelőre mi nem találtuk meg.
„Tisztelt Szikra Mozgalom!
A mai sajtótájékoztatójukon egyesületünket egy olyan pályázat kapcsán rágalmazták meg, amit egyesületünk nem valósított meg, hivatalos formában jelezte a pályázat kiírójának (Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő) a pályázattól való elállási szándékát. A megítélt támogatás összege nem került felhasználásra, így teljes egészében a döntéshozó által kijelölt módon visszafizetésre kerül. A tájékoztatón elhangzottakkal szemben egyesületünk rendelkezik hivatalos weboldallal, melyen rendszeresen teszünk közzé Debrecen város életével, kulturális programjaival és mindennapjaival kapcsolatos híreket.
Kérjük, ezen információk tudomásulvételét és bármilyen további kérdés esetén állunk szíves rendelkezésükre az alábbi e-mail címen: [email protected].
Kérjük továbbá, a fentebb említett információk révén oldalaikon az azonnali bocsánatkérést az egyesületünkkel kapcsolatosan, ellenkező esetben haladéktalanul megtesszük a jogi lépéseket Önökkel szemben!” – írja a Szikra által nyilvánosságra hozott levelében a Debrecen Café Egyesület.
Az egyik szervezet közleménye szerint a Szikra miatt nem építhetnek most árnyékolót a helyi játszótérre, egy másik szervezet támogatása kapcsán még Széles Diána is azt állítja, a Szikra hergelése miatt kell leállítani az egyébként szerinte sokak által kedvelt programsorozatot.
A Debreciner közérdekű adatigényléssel fordult a Nemzeti Kulturális Alaphoz, hogy az összes szerződést megismerhessük a Hajdú-Bihar megyében támogatott szervezetekről. Debrecenen kívül számos szervezet kapott NKA támogatást többek között Biharkeresztesen, Szentpéterszegen, Berettyóújfaluban, Hortobágyon és Hajdúszoboszlón is.
Ha megkaptuk a szerződéseket, a Debreciner.hu-n számolunk be a részletekről.
Kapcsolódó cikkek:
Több tételben büntetőfeljelentést tett a debreceni Szikra az NKA-pályázatok kapcsán
A fideszes politikusok portréi az aradi vértanú tábláját veszik körbe











