Ha átjön rajta keresztül az érzés és eljut a szívünkig, no az a katarzis, amitől beindul a lélek és Isten közelében érezheti magát az is, …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Ha átjön rajta keresztül az érzés és eljut a szívünkig, no az a katarzis, amitől beindul a lélek és Isten közelében érezheti magát az is, …
Miskolcon járt a kormánypárti megafonos megmondó. A gyermekbántalmazás jelen van a mindennapjainkban. Első helyre rangsorolták a Soproni Egyetem hulladékkezelést bemutató pályázatát. A szombathelyi önkormányzat nem …
A szervezet aktivistái petíciót adtak át a város jegyzőjének. Dombi Mihály, a Szikra tagja elmondta, Szekeres Antal a találkozón nem reagált arra, hogy szeptemberben törvénytelennek …
Balázs Ákos válaszadás helyett azt mondta, faültetésre siet, majd elviharzott. A kérdésünk előtt semmi jelét nem adta annak, hogy gyors távozásra készül.
A gyermekbántalmazás olyan téma, amiről nehéz beszélni, akár a fiataloknak, akár a felnőtteknek. Mindenképp fontos azonban felhívni rá a figyelmet, tudatosítani kell, hogy jelen van …
Archaikus és kortárs szövegekkel ismerhetik meg az érdeklődők a karácsony misztériumát. A rítusjátékba ezúttal is bekapcsolódhatnak a gyerekek.
1 millió üres, a kormány által a magyar polgároknak küldött nemzeti konzultációs ívet szeretne összegyűjteni január végéig az aHang és az Egységes Diákfront. „Ha valóban …
Vannak olyan kisvárosok, ahonnan ha információkat szeretnénk szerezni, az internet sincs a segítségünkre, egyrészt mert olyan pici, hogy nem igazán történik semmi, ha mégis, akkor …
A gyermekeket érintő bántalmazásról beszélgetünk a Debreciner Podcast következő adásában.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.