A szervezet aktivistái petíciót adtak át a város jegyzőjének. Dombi Mihály, a Szikra tagja elmondta, Szekeres Antal a találkozón nem reagált arra, hogy szeptemberben törvénytelennek nevezték az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatos licitrendszert.
„Családi fészek lehetne” – Karácsonyfát állított egy lakatlan debreceni ház előtt a Szikra Mozgalom
December 7-én adta át a Szikra Mozgalom Szekeres Antal debreceni jegyzőnek azt a petíciót, amelyet még október 26-án indítottak az igazságosabb önkormányzati bérlakásrendszer kidolgozásáért, a kollégiumi férőhelyek bővítéséért, valamint egy debreceni lakásügynökség alapításáért. Az átadás előtt a mozgalom tagjai forró italokat osztogattak a járókelőknek, majd átvonultak a Simonffy utcához, ahol egy lakatlan ingatlan előtt karácsonyfát állítottak.
Dombi Mihály, a szervezet tagja elmondta, Magyarországon a lakóingatlanok tíz százaléka lakatlan. Kifejtette, a Szikra álláspontja szerint az önkormányzat dolga az lenne, hogy ezeket önkormányzati bérlakásként hasznosítsa, és védje meg az értékes ingatlanok állagát. A karácsonyfát december 24-én egy rászoruló családnak ajándékoznák. „Addig ez a karácsonyfa azt fogja jelképezni, hogy egy családnak otthona, meleg, karácsonyi, családi fészke lehetne ebben a házban is” – fogalmazott.
Nem reagált a jegyző a törvénytelenséggel kapcsolatos vádra
A Debreciner kérdésére Dombi Mihály elmondta, Szekeres Antal jegyző elolvasta a petíciót, meghallgatta az aktivisták mondanivalóját, majd elárulta, Debrecen vezetői is ismerik a lakhatási problémákat, és próbálják megoldani ezeket. A Szikra 232 aláírást gyűjtött online és személyesen, de Dombi elmondása szerint nem a minél több aláírás gyűjtése volt a legfontosabb a számukra, hanem hogy megismerjék egymást a debreceniekkel.
Kíváncsiak voltunk, reagált-e valamit Szekeres Antal jegyző arra, hogy a Szikra szeptemberben törvénytelenséggel vádolta meg Debrecen önkormányzatát a szociális bérlakások licitjei miatt. Ezzel kapcsolatban egyébként még akkor megkérdeztük Szekerest, aki azonban máig nem reagált a levelünkre. Dombi elmondta, sajnálja, hogy a jegyző nem válaszolt a szerkesztőségünknek, Szekeres a szikrásokkal való találkozáskor sem reagált az elhangzottakra – igaz, ők sem hozták ezt fel a petíció átadásán. A Szikra tagja azt is elmondta, átfogó lakhatási reformokat akarnak a városban, ennek csak egy eleme a licitrendszer. Dombi felhívta a figyelmet arra is, egy tulajdonosi bizottsági jegyzőkönyv alapján a város vezetői már kész tényként kezelik, hogy a rendszert át kell alakítani. Szerinte éppen ezért nem válaszolt még Szekeres sem nekik, sem a Debrecinernek.