Itt egy barátságos helyen vagyok, lehetne az egész ország ilyen.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Itt egy barátságos helyen vagyok, lehetne az egész ország ilyen.
A nemzetközi nőnapon tartottak sajtótájékoztatót Debrecenben.
A fideszes országgyűlési képviselő a közleményében arról is ír, hogy ha nem történik változás, beköszönt „a hétköznapi erőszak korszaka”. A politikus elpanaszolta azt is, hogy …
Debrecenen kívüli nyílt szerkesztőségi üléseinken arra vagyunk kíváncsiak, hogy a környező városokban a lakókat milyen témák, problémák és ügyek foglalkoztatják, amelyekkel a Debreciner aktívan foglalkozhatna. …
A rektor elmondta, megállapodást kötöttek a városba érkező akkumulátorgyártó cégekkel. Csak azt nem mondta meg, melyekkel.
Több párt is gyűjt adományokat a menstruációs szegénység ellen, de olyanok is vannak, akik semmilyen akcióval nem készülnek a nemzetközi nőnapra.
Egy hajdúböszörményi céggel, a Tömb 2002 Kft.-vel kapcsolatban több száz közbeszerzés vizsgálata során ismerős mintázatokat és rendszerszintű korrupcióra utaló jeleket fedeztek fel az Átlátszó munkatársai, …
Ünnepi nyilvános szerkesztőségi ülést tart a Debreciner újság március 14-én. Várunk minden érdeklődőt.
A Debreceni Törvényszéken március 6-án zajlott annak a debreceni sebész szakorvosnak a tárgyalása, akit az ügyészség többrendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.