Ünnepi nyilvános szerkesztőségi ülést tart a Debreciner újság március 14-én. Várunk minden érdeklődőt.
A sajtóról szabadon – Stumpf Andrással és Urbán Ágnessel Debrecenben
A magyar sajtó napját – 1990 óta – március 15-én ünnepeljük. Mint azt nyilván mindenki tudja, 1848-ban a márciusi ifjak fellépésére ezen a napon nyomtatták ki Pesten a magyar sajtó első szabad kiadványait: a 12 pontot és a Nemzeti dalt.
A Debreciner szerkesztősége idén nyilvános ünnepi ülést rendez az ünnep előestéjén, március 14-én 18 órától Debrecenben, a Baross utca 16. alatt található közösségi térben és a Malterben.
Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy két méltán ismert médiaszakember elfogadta az invitálásunkat Debrecenbe egy pódiumbeszélgetésre a magyar sajtó jelenlegi helyzetéről, kilátásairól: Urbán Ágnes közgazdász, egyetemi oktató, a Mérték Médiaelemző Műhely médiakutatója, Stumpf András újságíró, a Válasz Online főmunkatársa.
A mindenki számára nyitott rendezvényünkön az érdeklődőknek is lesz lehetőségük kérdéseket feltenni, a beszélgetésbe bekapcsolódni. Várjuk szeretettel a Debreciner olvasóit.
(A program további részleteiről hamarosan előzetest adunk.)Urbán Ágnes
„A Debreciner egészen különleges szerepet tölt be a médiatérképen. Közismert, hogy a teljes magyar média rossz állapotban van, de ráadásul a megmaradt független szerkesztőségek jellemzően Budapesten működnek és a tartalom is nagyon erősen főváros fókuszú. Az országos nyilvánosság alig-alig értesül arról, hogy mi történik vidéken, milyen problémákkal néznek szembe a nagyvárosok, milyen mintázatok alakulnak ki a helyi korrupcióban. Debrecen azon kevés városok egyike, amiről mégis sokat tudhatunk, hiszen a Debreciner betölti a független, minőségi, lokálpatrióta sajtó szerepét. Sokkal jobb hely lenne ez az ország, ha mindenhol működne egy ilyen szerkesztőség. Erre alighanem sokat kell még várni, így örüljünk annak, hogy a Debreciner már két éve itt van velünk, és reméljük, hogy még sok születésnapot ünnepelhet.”
Tizenegy üzenet a kétéves Debrecinernek, 2021. június

Stumpf András
„A sajtószabadság olyan, mint egy létra: fokozatok vannak. Ma tehát szabadság van, azt írsz, amit akarsz, de iszonyatosan torz a piac – annyira, hogy az már nem is piac. A propaganda bármit tehet, bármit írhat, eltartják az adófizetők pénzéből, még az állampolgárral szemben vesztett sajtópereiket is az állampolgár adójából fizetik. A független, minőségi sajtót pedig szintén az állampolgár tartja el, csak azt legalább önszántából, előfizetéssel vagy támogatással. Elképesztően egyensúlyvesztett állapot ez. Ha politikailag, világnézetileg tekintünk a helyzetre, azt látjuk: az 1990-es években valóban volt egy komoly balliberális túlsúly jórészt a kommunista rendszerből átörökített tőkével és gárdával, a 2000-es évek közepére viszont kialakult egy olyan helyzet a magyar sajtópiacon, hogy megvolt a kiegyensúlyozottság, s még szakmai elvek szerint készültek termékek. Akkor még nem ment át trash-be, bulvárba, teljesen agyatlan, ténymentes propagandába senki.”
„Ha lesz polgári demokrácia Magyarországon, akkor lesz független sajtó” – interjú Stumpf Andrással – 2020. augusztus
Polgár Tóth Tamás