A gyanúsított jegyző állítja, akkor a polgármesteri hatáskörbe tartozott az eljárást elindító döntés. A tanúként meghallgatott volt polgármester viszont azt állítja, ő nem vett részt ezekben a folyamatokban.
Továbbra sem derült ki, kinek a kompetenciája egy közbeszerzési eljárásba meghívandó vállalkozók kiválasztása – folytatódott a hajdúnánási ügy tárgyalása
Immáron 2025-be is átcsúszott annak a versenyt korlátozó megállapodás gyanúja miatt indult hajdúnánási közbeszerzéssel kapcsolatos ügynek a tárgyalása, mely még 2021-ben került a nyilvánosság elé Hadházy Ákos (független) országgyűlési képviselő értesülései és Facebook-bejegyzése nyomán. Ma, január 14-én három tanút hallgattak meg a Debreceni Járásbíróságon, köztük volt Szolláth Tibor (Fidesz), Hajdúnánás korábbi polgármestere is. A bíróság aziránt érdeklődött tőlük, hogyan zajlik egy közbeszerzési eljárás, kik döntenek arról, hogy mely vállalkozókat hívják meg a közbeszerzési eljárásba és milyen volt a vállalkozók helyzete a hajdúsági városban a koronavírus-járvány alatt.

Ugyan az ügy még messze van a lezárásától, a védelem stratégiája immáron kirajzolódni látszik: amellett érvelnek, hogy az eljárás során nem volt lehetőség a jelentkezőket érdemben versenyeztetni, mert a gazdasági környezet nem tette lehetővé azt, másodsorban pedig nem található érdemi felelőse annak, hogy konkrétan kiket hívnak meg egy közbeszerzési pályázaton való részvételre, mivel az ilyen szintű folyamatok szinte automatizálva zajlanak az önkormányzatokban.
Hosszú ideje zajlik
A Debreciner 2024-ben is többször hírt adott az ügy alakulásáról, megírtuk többek között, hogy Kiss Imre, Hajdúnánás akkori jegyzője is a vádlottak között van. Rajta kívül még öt személyt vádolnak versenyt korlátozó megállapodás bűntettével. A vád szerint előre megegyeztek abban, hogy az elsőrendű vádlott által megjelölt cégeket hívják fel ajánlattételre, amelyek hagyták volna az elsőrendű vállalkozó cégét nyerni az európai uniós forrásból finanszírozott közbeszerzésen. A vádlottak nem ismerték el bűnösségüket.
A mai tárgyaláson három tanút hallgattak meg: az eljárásban közbeszerzési szakértőként közreműködő szakjogászt, Szólláth Tibor korábbi polgármestert és egy saját kivitelező céggel rendelkező vállalkozót, aki gyakran vesz részt közbeszerzési eljárásokon.
Úgy tapasztalta, az eljárás megfelelt a jogszabályoknak
Mándi Veronika bírónő többek között arról kérdezte az első tanúként idézett szakjogászt, hogyan zajlik egy ilyen eljárás és kinek a kompetenciája a résztvevők kijelölése.

A közbeszerzési szakértő elmondta, 2019 óta egy zárt elektronikus rendszerben történik a közbeszerzések kezelése (Elektronikus Közbeszerzési Rendszer), nincs személyes kontaktus a résztvevők között. A közbeszerzési eljárás dokumentációja nyilvános, azt bárki megtekintheti. Az ajánlattételre felkértek a rendszeren keresztül értesülnek; amennyiben olyasvalakit akarnak meghívni, aki nincs benne a rendszerben, akkor e-mailben felszólíthatják, hogy regisztráljon.
A szakértők egy előre meghatározott szempontrendszer alapján véleményezik a beérkezett ajánlatokat, melyben azok olcsósága nem lehet az egyedüli tényező. Az önkormányzat működési szabályzata rögzíti, hogy kiknek kell részt vennie a beérkezett ajánlatok elbírálásán, azonban a szakértőnek javaslattételi joga van, attól nem térhetnek el – tehát elvileg nem fordulhat elő olyan szituáció, amiben a felkért szakértő meghatározza a legjobb ajánlatot, de egy tisztviselő megkéri, hogy mégis másra essen a választás. A szakértő nem emlékezett arra, hogy a szóban forgó eljárás során ki jelölte ki a résztvevőket.

A védelem kérdése nyomán arra is kitért, hogy a jegyzőnek sincs lehetősége „beleokoskodni” a kiválasztási folyamatba. Azt is elmondta, úgy tapasztalta, hogy az eljárás megfelelt a hatályos szabályoknak. Kiss Imre volt jegyző hozzátette, a folyamat teljes egészében a nyilvánosság bevonásával zajlott, bár az önkormányzat zárt ülésen döntött a közbeszerzésről, a hozott határozat nyilvános, mely a település honlapján megtalálható.
Nem emlékezett arra, hogy ki mondta meg: kit hívjanak
Másodjára Szólláth Tibort szólították a tanúk padjához. Azt állította, az ajánlattételre meghívottak kiválasztásának folyamata bár az ő nevében történik, azok automatikus folyamatok, nem volt része bennük. Nem emlékezett arra, hogy ki mondta meg, mely vállalkozókat hívják meg ajánlattételre, de a közbeszerzési szabályzatukban szerepel, hogy elsősorban helyi vállalkozásokat preferáljanak. Hozzátette, abban az időszakban különösen nehezen találtak vállalkozókat. Hangsúlyozta, az eljárás előkészítési stádiumában sem a képviselő-testület, sem ő nem vett részt. Mándi Veronika kérdésére elmondta, a folyamat végeztével a szakértők javaslata a képviselő-testület elé kerül, ők döntenek arról, hogy érvényes lesz-e az eljárás. Megjegyezte, nem emlékszik arra, hogy polgármestersége alatt felülbírálták volna egy beszerzési szakértő véleményét.
Kiss Imre volt jegyző Mándi Veronika kérdésére elmondta, az adott időszakban az eljárást elindító döntés a polgármester felelősségi körébe tartozott, de mindig a szakértő döntése szerint jártak el.
Kizárja a büntethetőséget, ha a közbeszerzési eljárás eredménye a közösség hasznává válik – állítja a védelem
A tanúként idézett vállalkozót is meghallgatták. Az ügyvédek kérdései nyomán adott válaszából kiderült: egy helyi vállalkozó általában jobb ajánlatot adhat távolabbi vetélytársainál, mivel az utaztatási költségek, étkeztetés és egyebek jelentős terhet rónak az alkalmazóra. Továbbá azt is elmondta: kifejezetten gyakori, hogy egy közbeszerzési eljárásban ajánlattételre felkért vállalkozó nem kíván részt venni, sőt olykor a pályázat megnyerése után is visszaléphetnek, akár azért is, mert más munkát kapnak.

A mai tárgyalás vége előtt a védelem felvetette: az elhangzottak alapján nem lehet bizonyossággal megállapítani, hogy versenyt korlátozó megállapodás történt-e, mivel a gazdasági helyzet nem tette lehetővé az ajánlattevők versenyeztetését. Hangsúlyozták, közbeszerzési eljárásoknál büntethetőséget kizáró ok az, ha az eljárás eredménye a közösség hasznává válik.
A tárgyalás 2025. február 25-én folytatódik.