Az elsőrendű felperest képviselő Litresits András ügyvéd szerint egyik, a kormányhivatal és a CATL által ajánlott szakértő sem felel meg a jogszabályi követelményeknek. Az akkumulátorgyár …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Az elsőrendű felperest képviselő Litresits András ügyvéd szerint egyik, a kormányhivatal és a CATL által ajánlott szakértő sem felel meg a jogszabályi követelményeknek. Az akkumulátorgyár …
Tóth József, a település polgármestere a listavezető, de az első öt jelölt között ott van Hajdúböszörmény és Hajdúdorog korábbi MSZP-s polgármestere is.
Két napja szinte egyáltalán nem tudnak élő közvetítéseket adni. A Debrecinernek is voltak problémái az élőzésekkel.
Berettyóújfaluba és Derecskére kísértük el a kampányoló politikust.
Nagygyűlést tartott Debrecenben a Tisza Párt május 5-én. Ezt követően volt alkalmunk beszélgetni Magyar Péterrel. VIDEÓ
Mintegy tízezren gyűltek össze a Kossuth téren. Magyar Péter az akkumulátorgyártás kapcsán azt ígérte, kormányra kerülve megerősítenék a környezetvédelmet, de szerinte működhetnek biztonságosan ezek az …
Szólláth Tibor polgármester két lakossági fórumot is összehívott az ügyben, amelyről egyelőre kevés konkrétumot tudni, a helyi ellenzék szerint pedig az egész csak a választási …
A flamand közszolgálati VRT NWS újságírója úgy látja, Belgiumban az elmúlt években negatív kép alakult ki Magyarországról, azonban a honfitársainak véleménye az elmúlt időszakban némileg …
Hiába fogott össze papíron a DK öt másik ellenzéki szervezettel az Összefogás a Cívisvárosért színeiben, a közös kampányeseményeken nem vesznek részt, a párt országgyűlési képviselője …
A Tisza Párt, Magyar Péter pártja nem a riválisuk, hanem a szövetségesük – mondta Pallás György képviselőjelölt. Dombi Mihály úgy látja, az önkormányzat maga is …
Website Designed & Bulit by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved