A városháza nem vitte túlzásba a tájékoztatást.
Egy év csúszással, holnap avatják Szent István szobrát Debrecenben a Dósa nádor téren
Augusztus 20-án reggel 9 órakor Kossuth téri zászlófelvonással veszi kezdetét az önkormányzat hivatalos ünnepi programja Debrecenben. Ezt követően, 10 órakor avatják fel Szent István király szobrát a napokban átadott, immár sétálósított Dósa nádor téren.

Koppányi Szabolcs
Az eseményről sem Debrecen hivatalos honlapján, sem Papp László (Fidesz) polgármester közösségi oldalán nem találtunk semmilyen információt, ezért telefonon vettük fel a kapcsolatot a városházával, innen szereztünk tudomást az időpontokról. A helyzet azért is különös, mert az elmúlt években az állami és nemzeti ünnepek önkormányzati programjait rendszerint jóval előre meghirdették, hogy az érdeklődő debreceniek részt vehessenek azokon, s az arra kíváncsiak meghallgathassák Papp László polgármester ünnepi beszédét is – aki minden bizonnyal a szoboravatáson is a fellépők között lesz.

debrecen.hu
Szent István szobrának felállítása egyébként számos kérdést felvethet a debreceniekben. A reformáció Debrecen, a „kálvinista Róma” kulturális életét a mai napig meghatározza. Ehhez képest a belvárosban, közel a városházához állítják fel az uralkodó szobrát. Másrészt a településkép-tervezésben az is ritkaságszámba megy, hogy egy téren, amelynek van egy névadója – ráadásul jelen esetben olyan személy, akinek sorsa szorosan kapcsolódik Debrecenhez –, valaki teljesen másnak a szobra foglaljon helyet.

Polgár Tóth Tamás
Szent István debreceni szobrának felállítására 2018 augusztusában tett ígéretet Papp László polgármester, az avatás időpontjának pedig tavaly – azaz 2019. – augusztus 20-át határozták meg eredetileg.
Az ünnepségen részt venni szándékozó Kedves Olvasóink figyelmét tisztelettel felhívjuk arra, hogy ajánlott a maszkhasználat és a távolságtartás!

Debreciner
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1 ezer forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!