Csivava kutyát csinálnak a Természettudományi Múzeumból?

„Régi fát sem ültetünk már át, de senki sem mondta, hogy ne ültethetnénk újat.” Murguly Mátyás a múzeumköltöztetésről.

A debreceni tudósok talán félnek véleményt nyilvánítani. Mindenesetre úgy tűnik, sem a szakmának, de még a debreceni embereknek sincs beleszólása abba, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe kerüljön vagy sem. Sőt a jelek szerint még a helyi politikai vezetők is csak legfeljebb teljesítik az utasítást, amit a Fidesz-központ kiad nekik.


Murguly Mátyás
Murguly Mátyás
Koppányi Szabolcs

Nagyjából annyi beleszólása lehet ugyanis Papp László debreceni polgármesternek és vezetőtestületének a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe hozásának terveibe, mint volt a BMW-gyár itteni megépítésébe, illetve a 40 aranykoronás termőföld elkótyavetyélésébe. Mások kiadták a feladatot, ők meg teljesítették a rájuk eső részt. Az azonban felettébb aggályos, ha debrecenieket is érintő, de országos jelentőségű döntésekbe a helyiek még bele sem szólhatnak. Ez a véleménye Murguly Mátyásnak, az LMP Hajdú-Bihar megyei elnökségi tagjának, amit a Déri Múzeum előtti mai sajtótájékoztatóján mondott el.

Budapesten maradjon a mostani, legyen egy új Debrecenben!

A szerinte helyes megoldást is közölte a zöldpárti politikus. Nem egy már meglévő múzeum Debrecenbe telepítését, hanem egy új létesítését tartaná jó döntésnek. Mint elmondta, természettudósként szívügyének tekinti ezt a témát, s ha valami az emberek oktatását támogatja, azt ő is támogatni tudja. Viszont az LMP megyei szervezetének álláspontját is tolmácsolta azzal, hogy szerintük sem Debrecennek, sem Budapestnek nem jelent szakmai megoldást a költöztetés. A múzeum számára pedig végképp nem jó.

Murguly szerint a költöztetéssel járó irdatlan mennyiségű munkát a szakemberek végül is el tudnák végezni, de már most is annyi katalogizált, ám ki nem állított tárgy van, hogy azokból akár több múzeumot is be tudnának rendezni. Sőt kifejezetten helyi jelentőségű leleteket, értékeket látna szívesen egy debreceni természettudományi múzeumban.

Csupán GDP-kozmetikázás az egész? Vagy mégis csak az NKE van a háttérben?

Emellett vándorkiállítások rendezését is szorgalmazná Murguly Mátyás, illetve országos szinten a múzeumok számának növelését javasolja, hiszen ez valóban az egyetemes kultúraközvetítést szolgálná, míg az nem, ha egy már meglévőt hurcolnak egyik városból a másikba.

Kérdésre válaszolva az LMP-s politikus úgy vélte, ez egy presztízsberuházás. S jelen esetben az újabb, sokadik debreceni építkezés „egyik fő oka egyfajta GDP-kozmetikázás, hiszen a nagy építkezések mindig kozmetikázzák az ország bruttó hazai termékének értékét”. Vagy esetleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek van szüksége egy nagyobb épületre, s ez a Természettudományi Múzeum mostani helye lenne, amelyet viszont így költöztetni kell? Ám ezt csak már egy korábbról ismert, egyelőre meg nem erősített pletykaként említette Murguly.

A lényeg, hogy a Budapestről Debrecenbe szállítás mint „egy presztízstárgyat kezeli a múzeumot, s nem egy oktatási és kulturális központként. Ez nem egy csivava kutya, amit bármikor bedobhatok a táskámba, és vihetem magammal. A Magyar Természettudományi Múzeum jó helyen van Budapesten, de sok minden kiállítható lenne még Debrecenben is.” Majd azzal folytatta: „ezeket a kulturális intézményeket nem feltétlenül azért kell fenntartani, mert piaci elven működtethetők, hanem azért, mert az embereknek fontosak. Segítenek szórakozva tanítani az embereket, ha jól vannak szervezve.”

Itt csend

A debreceni tudósok hallgatnak

Megkérdeztük azt is Murguly Mátyástól, mi a véleménye arról: egyelőre nem hallani arról, hogy debreceni tudósok is csatlakoztak volna vagy érdemben reagáltak volna a 30 magyar tudós tiltakozására, amit pedig elsősorban éppen a debreceni közvéleménynek és a helyi szakembereknek címeztek.

Murguly a válaszában úgy fogalmazott, hogy „ha valamilyen olyan dolgot mondanak, ami nem tetsző, akkor sok problémával nézhetnek szembe”. Itt ellehetetlenítésekre, helyi tudósok kutatásának hátráltatására is utalt a politikus, amivel szerinte nem mernek szembenézni, s ezért is vannak csendben.

Kapcsolódó anyagok:

30 hazai tudós tiltakozik a Természettudományi Múzeum elköltöztetése ellen – RTL Híradó

Elkerülhetetlenek lesznek a károk! Nélkülözhetetlen a debreceni tudósok tisztázó felelőssége!

Természettudományi költözés: ígéretet szeg az Orbán-kormány – írja a Népszava

Még az idén elköltöztetik a Természettudományi Múzeumot – Majd Debrecenben lesz

Tragikusan rossz döntés a múzeum Debrecenbe költöztetése

Nagyerdő? Fancsika? Tankúsztató? Belváros? Hová építik a Debrecenbe költöző múzeumot?

„Múzeumok éjszakája”

Az év végéig levezényelhetik a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költözését

Súlyos aggályát fejezte ki az akadémia elnöksége a Természettudományi Múzeum Debrecenbe tervezett elköltöztetésével kapcsolatban

Eddig kihagyták a Természettudományi Múzeum költöztetéséből a debreceni ellenzéket

Legyen múzeum! Lehetőleg saját…

Fordított Széchenyikről beszélt a jobbikos képviselő a Természettudományi Múzeum költöztetése ügyében

Debrecen, a múzeumváros

Több mint 13 ezren a Természettudományi Múzeum maradásáért

A Vágóhíd utcára tervezték átköltöztetni a Természettudományi Múzeumot?

Nem Vágóhíd, hanem Oláh Gábor – Hová épülhet Debrecenben a Természettudományi Múzeum?

Mégsem kell ideiglenes helyre költöznie a Természettudományi Múzeumnak? Se Debrecenbe?

Végre elárulta a polgármester, hová tervezik Debrecenben felépíteni az új múzeumot

RTL Híradó – Már biztos: Debrecenbe költözik a múzeum

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!