Átgondolatlannak és jelentős károkat okozónak ítélik a németek debreceni gyárépítését.
44 milliárd forint kárpótlás megfizetését követeli a BMW-től az LMP Debrecennek

Koppányi Szabolcs/Debreciner
Közel egy éve, 2019. május 25-én írt a Debreciner arról,
hogy az LMP hajdú-bihari szervezete
a „Fizessenek a szennyezők!” akciója keretében nyomást kíván gyakorolni a Debrecenben gyárat építő BMW-re, ha már tönkreteszi a kiváló minőségű termőföldet, és közvetve több egyéb környezeti terhelésben lesz ludas, akkor legalább szálljon be a helyi környezetfejlesztő programokba jelentős támogatási összegekkel.
Akkor egy sajtótájékoztatójuk keretében Murguly Mátyás, az LMP helyi politikusa számolt be arról, hogy petíciót kezdeményeznek, amiben a BMW-t felszólítják: nemcsak a termőterület tönkretétele, de a fakivágások és egyéb természetkárosító tevékenységei miatt a német gyár valamit tegyen bele a mérleg másik serpenyőjébe is. Például a korábban parkolópályára tett, a debreceni és környéki vízháztartást javító Civaqua-programot kezdje újra a város, és ebben anyagilag támogassa a BMW, illetve a Debreceni Egyetem természettudományos laborjainak munkáját is segítse. A várt összeg – Murguly szerint – a gyárnak nem jelentene hatalmas pénzkiesést, ugyanakkor Debrecennek igen sokat számítana.

MTI/Czeglédi Zsolt
Két hónap elteltével, 2019 júniusának közepén a
Debreciner az LMP petíciós kezdeményezésével kapcsolatban megkereste a BMW németországi sajtóosztályát. Megkérdeztük, mi a véleményük az LMP felvetéseiről, szándékaik szerint részesítik-e például anyagi támogatásban a helyi környezetvédelmet.
Hanns Huber kommunikációs munkatárs a BMW sajtóosztályáról válaszában leírta, hogy a debreceni projektjük még nagyon korai szakaszánál tart, igaz, a gyár tervezett helyén jól haladnak az előkészületi munkálatok. Hanns Huber tájékoztatása szerint 2020-ra fognak felgyorsulni a BMW Csoport debreceni tevékenységei, amikor a munkatársaik már folyamatosan jelen lesznek a városban. Mint válaszlevelében írta, a társadalmi és a környezetvédelmi felelősségvállalás szerves részét képezi cégük tevékenységeinek, mivel meggyőződésük, hogy manapság a világon bármilyen vállalkozás hosszantartó gazdasági sikere azon múlik, hogy felelősségteljesen viselkedik és biztosítja a társadalmi elfogadottságát. A BMW örömmel veszi ki részét az itteni társadalmi felelősségvállalásból, de előbb meg kell telepedniük Debrecenben ahhoz, hogy aktívvá válhassanak ezen a téren is – válaszolta a Debreciner érdeklődésére Hanns Huber.
Ma ismét elővette régi kezdeményezését az LMP. Jármi Péter, Jakab Fruzsina és Murguly Mátyás, az LMP Hajdú-Bihar megyei elnöksége tagjainak aláírásával egy nyilatkozatot jelentettek meg a közösségi hálón A BMW fizessen Debrecennek az okozott ökológiai károkért! címmel.
Véleményük szerint a Debrecen mellé tervezett BMW-gyár már most több kárt okozott, mint amennyi hasznot hozott, ezért az LMP anyagi kárpótlást akar az autógyártól a környezeti károkozásért, amivel meg lehetne menteni a Nagyerdőt a pusztulástól.
Mint írják: „Az építkezés tönkretette hazánk egyik legjobb minőségű termőföldjét. A Kismacs melletti terület átlagos minősége 40 aranykorona volt, de a legrosszabb helyeken sem esett a minősége 25 aranykorona alá, ez által a beruházás az akkoriban hatályos jogszabályaink értelmében is törvénysértő volt.”
A LMP-sek úgy vélik, „munkaügyi szempontból is teljesen átgondolatlan a terv, ugyanis nem új munkaerőt vonna be a közmunka-szférából, hanem a már így is hiányszakmának számító technikusok és mérnökök elszívását célozza meg, ezzel a már meglévő cégeknek is kárt okoz”.
Az LMP azt követeli, hogy a BMW fizessen 44 milliárd forint kárpótlást Debrecen városának, amiből a Civaqua-projekt keretében a város védje meg a Nagyerdőt a kiszáradástól – zárul a közleményük.
– Elhalasztják a BMW a debreceni gyárának építését
– Kósa Lajos: „a BMW nem szappanoperát gyárt”
– A BMW-csúszás ügyében a sajtót emlegeti a debreceni polgármester
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!