Hiába az orvosi diploma, nem vállal önkéntes munkát a fideszes honatya, de anyagi támogatást azért ad Balmazújvárosnak.
Nem orvosként, hanem szeretetet sugározva küzd Tiba István képviselő a koronavírus ellen
Dr. Tiba István (Fidesz) a Hajdú-Bihar megyei 6-os számú választókerület országgyűlési képviselője. A vezetékneve előtti titulus nem a magyar politikában rendkívül elterjedt jogász végzettségre, hanem orvosi diplomára utal. A Debreciner még március 28-án e-mailben és a közösségi oldalán keresztül is kereste a képviselőt azzal kapcsolatban, hogy tervezi-e önkéntesként segíteni az új típusú koronavírus-járvánnyal szembeni védekezést.
Mint ismeretes, március 16-án Kásler Miklós, az egészségügyért felelős miniszter arra kérte az egészségügyi szakembereket, hogy önkéntes munkájukkal segítsék a sürgősségi betegellátásban, valamint az alapellátásban tevékenykedőket, valamint, hogy helyettesítsék 65 feletti kollégáikat. Két nap múltán, március 18-án pedig már arról számolt be a kormány hivatalos oldala, hogy rekordszámú, csaknem 900 egészségügyi önkéntes jelentkezett a koronavírus elleni küzdelemhez. Politikus részéről ez a gesztus nem lenne példa nélküli, nemrég a momentumos EP-képviselő, Cseh Katalin is jelentkezett önkéntes orvosnak.
Megkérdeztük Tibától azt is, hogy amennyiben orvosként nem, más módon tervezi-e segíteni a járvánnyal szembeni védekezést. Kérdéseinkre a politikus nem válaszolt.
Szeretetsugár-terápiával a vírus ellen
Tiba István természetesen nem feledkezett meg arról, hogy Magyarországra is megérkezett a világjárvány: a közösségi oldalán rendszeresen posztol a koronavírussal kapcsolatban. Többnyire pártja központi kommunikációjának képes üzenetei láthatóak a képviselő Facebook-oldalán, valamint néhány alkalommal köszönetet mondott az egészségügyi és rendészeti dolgozóknak, továbbá más olyan munkakörökben helytálló alkalmazottaknak, akik nem tehetik meg, hogy otthon maradnak.
A sormintát megszakítva aztán április 7-én Tiba István egy délelőtti posztjában az egészség világnapjának alkalmából egy mindenféle bőrszínű gyerekek által tartott glóbusszal szemléltette, hogy a koronavírus összefogással, fegyelmezettséggel és a kormány által hozott intézkedések betartásával győzhető le. De a bejegyzésének legerősebb mondata mégsem ez, hanem a poszt elején szereplő idézet: „Ha szeretetet sugárzol magad körül… Magad is gyógyítóvá válhatsz!” – írja Tiba, aki nem tette hozzá, de egy Simon András nevű grafikustól kölcsönözte a gondolatot. Tiba tehát orvosi diplomával nem áll be önkéntesnek, ugyanakkor másokat arra int, hogy szeretetet sugározva gyógyítsanak.
Visszaadott támogatással segít Tiba
Tiba ezt követően egy csavarral megtoldott jótékonysági akció kommunikálásával folytatta a napját. Egy délutáni posztjában ismét az összefogásra hivatkozva bejelentette, hogy az általa elnökölt Balmazújvárosi Hagyományőrző Tűzoltó Egyesület a (nem fideszes vezetésű) önkormányzattól légzőkészülékek beszerzésére kapott 400 ezer forintot visszautalja a városnak a koronavírussal szembeni védekezésre, mivel Tiba ezt az összeget biztosítja a számukra.
A képviselő így közvetlenül tehát nem, áttételesen viszont mégiscsak hozzájárul a balmazújvárosi önkormányzat járványvédelmi költségeihez.
Továbbra is várjuk a képviselő válaszát a tíz nappal ezelőtt elküldött érdeklődő levelünkre, hogy tájékoztathassuk olvasóinkat, köztük a választóit.