Hírolvasó ember vagyok, talán túlzottan is, túl gyakran, túl részletesen. De azért vannak kötelességeim is természetesen, így nem tudtam hétfőn pont a nagy kormányzati bejelentésre figyelni. Aztán amikor kerestem a beszámolókat, nem hittem el, hogy ilyen rövidek. Biztosan kimaradt valami. Vártam órákig a hosszabb kifejtéseket, részleteket, a többit. De semmi. Gondoltam, akkor majd kedd reggel, de akkor sincs semmi. Képtelen vagyok elhinni, mérgelődök, miért nem írják le pontosan, mit jelentettek be. Na, de akkor nincs mit tenni, megnyitom a Magyar Közlönyt, elolvasom a vonatkozó rendeleteket, és szembesülnöm kell vele, hogy tényleg semmi, de semmi nincs.

No nem baj, majd akkor a tegnapi bejelentésnél elmondják. De ismét csalódnom kellett. Előszeretettel tetszelegnek a hon- és a városATYA – jócskán meghaladott – szerepében, de akkor nem lenne szabad feledni azt sem, hogy az atyák feladata a család segítése és támogatása is. Ehelyett a Helyi önkormányzatok egyes támogatásainak kifizetése sor mellett üresen tátong a táblázat cellája a közlönyben. Ehelyett nem az út szélén hagynak sokakat, hanem olyan helyre lökik őket, ahol még út sincs.

A negyedik hétben járunk. Akik egyből elvesztették az állásukat, azok most kezdenek kifutni az utolsó fizetésből, és ezzel együtt az utolsó tartalékaikból. Munkahelyek védelmét ígérik, de számos állás már megszűnt. Sokan már nem tudják fizetni az albérletet, a munkásszállót. Nincs számítógép a gyereknek, hogy tanulni tudjon, de még egy nyomorult telefon se, hogy felhívja az orvost, és ne kelljen a rendelőbe menni. Számos ember csúszik gyorsan nyomorba, és rengetegé fog tovább mélyülni. Persze a számok közül továbbra is el lehet ezt majd takarni. A „ha nem mérünk, akkor kisebb a baj” attitűd a kormány részéről nem a koronavírussal, hanem a szegénységi küszöbbel kezdődött évekkel ezelőtt.

Talán abban bíznak, hogy majd a német és más kormányok kifizetik a válságkezelést. Ha ők finanszírozzák a lakosságuk kieső bevételeit a következő néhány hónapban, megmarad a fogyasztás, a magyar exportot pedig nem éri jelentős kár, nem szűnnek meg tartósan tömegével a munkahelyek.

De sajnos senki más nem fogja megfizetni azoknak a magyar gyerekeknek a jövőjét, akik most éhesek, akik kiesnek az iskolából, akiknek a szülei utcára kényszerülnek, ezért aztán a gyerekek állami gondozásba jutnak. Vagy ahol a szülő és a nagy testvér megtörik a nyomás alatt, és a pohárral vagy a kötéllel pusztítja nemcsak saját magát, hanem környezetét is.

Én nem találtam választ a kérdéseimre a hírek között. Ezek az emberek nem találnak reményt a bejelentések között.