Milliókat kaptak a csalásban közreműködők – állítja egy hajdúsámsoni

„A videófelvételeken elhangzanak a szavazók megfélemlítésére, szervezett szállításra, megbízókra, összegekre, láncszavazásra vonatkozó kifejezések is.” A büntető feljelentés teljes szövegét olvashatják alább.

Választási csalások történtek Hajdúsámsonban? – Videó a szavazás utáni elszámoltatásról címmel számoltunk be arról, hogy Káposznyák István, a Szolidaritás mozgalom országos alelnöke feljelentését a Központi Nyomozó Főügyészségnél azzal kapcsolatban, hogy a hajdú-bihari városban csalások sorozata történhetett az október 13-ai önkormányzati választáson.


Hajdúsámson
Részlet a nyilvánosságra hozott videóból
Facebook

Rágalmazási kísérlet a választási csalás vádja – reagált Hajdúsámson polgármestere

címmel pedig Antal Szabolcs polgármester nyilatkozatát jelentettük meg.


Alább Káposznyák István feljelentése olvasható. A szövegben – a személyek neveit kivéve – nem tettünk változtatásokat.

Büntető feljelentés

Alulírott Káposznyák István bűntető feljelentést teszek ismeretlen személyek ellen a Btk. 346. paragrafus Okirattal visszaélés és a Btk. 350. paragrafusába ütköző A választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmények bűnszervezetben történő elkövetése miatt.

Előzmények:

2019. december 10-én XY (itt a teljes név és az elérhetőség szerepel a feljelentésben) átadott részemre egy több videófelvételt tartalmazó adathordozót, amelyen elmondása alapján a 2019. október 13-i önkormányzati választáson megvalósult választási csalásról szóló felvételek vannak. XY elmondta, hogy elege van abból, hogy ilyen módon használják ki a rászoruló embereket és a felvétel átadásának a célja az, hogy új választást írjanak ki Hajdúsámsonban. Továbbá azt is elmondta, hogy nem érdekli, ha neki is kellemetlensége származik a dologból, mivel maga is aktív résztvevője volt az eseményeknek.

A XY által átadott videófelvétel egy „elszámoltatás” során készült, mivel a rábízott körzetben nem hozta az „elvárt teljesítményt”. Azon felvétel pedig, amelyen több személy tartózkodik az asztal körül egy „ünnepi” ebéd, melyen a már megválasztott polgármester kifejezi háláját a résztvevőknek, illetve, mint ahogyan a videón is elhangzik VZ (itt a publikált videón szereplő személy neve szerepel) szájából, „tudja, hogy kire számíthat a jövőben”.

Továbbá XY elmondta nekem – amit a kihallgatása során is hajlandó megerősíteni –, hogy szó volt róla a választás előtt két nappal – a videón elszámoltatást végző VZ mondta neki, hogy ha nem megy rendben a szavazás (pl. nem akarnak az emberek simán beülni az autóba), akkor hívni fogja AB-t (itt egy hajdúsámsoni vállalkozó neve szerepel), hogy hozzon 6-700 ezer forintot 5 és 2 ezer forintos címletekben. XY elmondta, hogy a kifizetéseket viszont nem látta, mert ő a szállításokkal volt elfoglalva. Továbbá azt is elmondta, hogy a szállítással megbízott személyeknek (mint Ő is), az addig részükre a munka szervezéséért és végrehajtásáért átadott (területenként különböző személyek voltak megbízva és különböző feladatokkal (szállítás, szállítók ellenőrzése) pénzből 5-25 ezer forintot odaadhat a szállított szavazónak, melyet később visszakap. Mivel Ő nem csinálta „jól” a dolgát, ezért erre nem került sor, sőt a pénzt is visszakérték tőle. XY elmondta, hogy ezért a feladatért több millió forintot kaptak fejenként a megbízottak, amely a terület nagysága, a szállítandó személyek száma szerint differenciálva volt.

A videófelvételeken időbélyeg szerepel, amely igazolja az események megtörténtét és annak idejét.

Korábban határőrként, majd rendőrként szolgáltam a hazámat és jelenleg – közéleti szerepvállalásom során – a Magyar Szolidaritás Mozgalom alelnöke vagyok. 2011 óta aktívan veszek részt a megye és az ország közéleti eseményeiben. A videók megtekintését követően nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a 2019. október 13-án történt önkormányzati választásokon Hajdúsámsonban a feljelentésben nevesített bűncselekmények megvalósultak.

A videófelvételeken elhangzanak a szavazók megfélemlítésére, szervezett szállításra, megbízókra, összegekre, láncszavazásra (A láncszavazásnak az a lényege, hogy hogy a választási csalásban résztvevő első szavazó a részére átadott és lepecsételt szavazólapot nem dobja be a szavazó urnába, hanem azt elrejti magánál és a kihozatalt követően átadja a láncszavazás szervezőjének. Ezt követően a szervező kitölti a szavazólapot és átadja egy következő szavazónak, azzal a feltétellel, hogy a már általa kitöltött szavazólapot dobja be a szavazóurnába és a lepecsételt üreset pedig hozza ki és adja át neki.) vonatkozó kifejezések is.

A közélet tisztasága és a bűncselekmény felderítése érdekében teszem meg a bűntetőfeljelentést és adom át a birtokomban lévő bizonyítékokat.

Kérem a tisztelt ügyészséget, hogy az alábbi kérdések tisztázása érdekében tegyék meg a szükséges intézkedéseket:

Mivel a videón és XY elmondása alapján összegekre, kifizetésekre, szavazók megfélemlítésére, szervezett szállításokra, megbízókra és láncszavazásra utaló beszélgetések is elhangzanak megvalósult-e a Btk. 350. §-ba ütköző bűncselekmény?

Úgy vélem, hogy a videón az látszik, hogy az elszámoltatást végző VZ a választásra jogosultak névjegyzékét böngészve – melynek kezelésére nem volt jogosult, illetve a megsemmisítési határidő előző nap már lejárt – kéri számon XY-t. Kérem megállapítani, hogy valóban azt a névjegyzéket vizsgálja-e és tettével megvalósult-e a Btk. 346. §-ba ütköző Okirattal visszaélés bűncselekménye.

Abban az esetben, ha valóban a választásra jogosultak névjegyzékét vizsgálta VZ, aki nem indult sem polgármesteri, sem önkormányzati képviselői, sem kisebbségi önkormányzati képviselői mandátumért, hogyan kerülhetett hozzá a választásra jogosultak névjegyzéke (amennyiben az volt az) és kinek milyen felelőssége állapítható meg ezzel kapcsolatban?

XY elmondta nekem, és a videón is elhangzik, hogy VZ a nyolc választókerületből, csupán 3 körzet szervezésével volt megbízva. Kérem a tisztelt ügyészséget, hogy derítse ki, hogy ki, vagy kik voltak a további megbízottak és az általuk tovább „foglalkoztatott” személyek? Azok milyen mértékben vettek részt a felvételen is elhangzó szavazatvásárlásokban, szervezett szállításokban, láncszavazásban és ezért a munkáért kaptak-e és ha igen milyen jellegű ellenszolgáltatást?

Kérem tisztázni, hogy a videón elhangzott – az ilyen módon választást nyert – polgármester (Antal Szabolcs), továbbá – XY azt mondta, hogy VZ mondta neki, hogy a kifizetéseket AB helyi vállalkozó finanszírozta abban a reményben, hogy később az önkormányzati megrendelések eredményeként bőven kárpótolva lesz úgy is a „befektetése” és erről a megválasztott polgármesterrel megegyeztek – a VAJDA-ként emlegetett B-nek és a S., Cs., N., D., C. becenevek kiket takarnak és ha volt, milyen szerepe/szerepük volt ezen személyeknek a feljelentésben megjelölt bűncselekmények elkövetésében.

Kérem a tisztelt ügyészséget, hogy a láncszavazások bizonyítása érdekében rendelje el a még meg nem semmisített szavazóurnák tartalmának lefoglalását, vagy bűnügyi zárlatot, mivel a felvételen elhangzik, hogy egyes szavazókörökből kihozott lepecsételt szavazólapokat más szavazókör/szavazókörök szavazóurnájába dobták be.

Kérem a tisztelt ügyészséget XY nevének és adatainak a zártan kezelésére és a tények és körülmények figyelembevételével, valamint, hogy a bizonyítékokat önszántából adta át abból a célból, hogy a bűncselekmények felderítésre kerüljenek védett tanúként történő kezelésére.

Kapcsolódó anyagok:

Választási csalások történtek Hajdúsámsonban? – Videó a szavazás utáni elszámoltatásról

Rágalmazási kísérlet a választási csalás vádja – reagált Hajdúsámson polgármestere

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...