A hajdúsámsoni lakosság által régóta várt aszfaltozással 8 helyi út kap szilárd burkolatot. A nagyrészt EU-s pénzből megvalósuló beruházás a polgármester közösségi médiás felületén úgy …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A hajdúsámsoni lakosság által régóta várt aszfaltozással 8 helyi út kap szilárd burkolatot. A nagyrészt EU-s pénzből megvalósuló beruházás a polgármester közösségi médiás felületén úgy …
A polgármester szerint hamarosan egyre kevesebb áramkimaradás lesz, a lakosok továbbra is folyamatosan aggódnak, milyen cégek működnek majd az ipari parkban.
A szokásos, évente egyszer törvény által kötelezően előírt meghallgatásról van szó. Antal Szabolcs polgármestert azért megkérdeztük, terveznek-e hasonló beruházást. FRISSÍTÉS: a polgármesternek nincs információja akkumulátorgyártással …
Július 12-től visszavonásig tilos hálózati vízből locsolni reggel 6 és este 10 óra között. 8 év alatt 8,5 százalékkal nőtt a Debrecen melletti kisváros lakosságszáma.
Az elmúlt egy hét folyamán mindössze két kisvárosi polgármester tartotta fontosnak, hogy konkrét járványügyi információkat közöljön a lakossággal. Tégláson egy általános iskolai osztályt karantén alá …
Eltérő maszkügyi szabályozásokat hoztak a 10 ezer lakos fölötti települések. Papp László posztja alapján nem egyértelmű, hogy Debrecenben kiknek ingyenes a tömegközlekedés. Több polgármester is …
Újabb polgármester fertőződött meg a vírussal, Polgáron pedig már bezárták az egész polgármesteri hivatalt. Balmazújváros polgármestere a háziorvosoktól próbál tájékoztatást kérni, mert a kormánytól továbbra …
Káposznyák István azért nyújtott be panaszt az ügyészségnél, mert szerinte a választási csalás gyanúja miatt tett feljelentésének a felével a rendőrség egyáltalán nem foglalkozott. Úgy …
Káposznyák István panaszt nyújtott be, szerinte a feljelentésének egy jelentős részét nem is vizsgálta a nyomozóhatóság.
A hajdúsámsoni illegális kutyatemető gödreinek feltárása után a város polgármestere, Antal Szabolcs – aki állításai szerint mit sem tudott ezek létezéséről – első médianyilatkozataiban a …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved