Megint egyszer a Vekeri-tóról

A napokban ismét kimentünk feleségemmel a tóhoz, mint az elmúlt 40 évben oly sokszor. Minden cél nélkül, csak úgy, a természet szeretete miatt. Meg ez az egyetlen vizes kirándulóhely Debrecenben. Legalábbis az volt.

Most van egy örömhírem. Tele van a tó vízzel!
Sajnos nincs is több. Igaz, a víz sem nagyok látszik, mert a tavat már sűrűn benőtte a növényzet.

Az előbbit a természet rendezi (a kiszáradást is). A többit az embernek kellene. Sajnos, akiknek ez talán a dolguk lenne, nem tesznek semmit. Már hosszú évek óta.

Végtelen szomorúság látni azt a teljes elhanyagoltságot, gazdátlanságot és igénytelenséget, ami az egész környéket, különösen a tópartot jellemzi.

Valamikor, amikor a Vekeri-tó valóban a debreceniek kiránduló és pihenőhelye volt, kiépített partrészek, stégek, pihenő- és főzőhelyek várták a kirándulókat. Csónakház büfével, WC-vel. Nyírott füves területek. Ebből mára már nincs semmi. Térdig érő fű, járhatatlan ösvények, kidőlt parti fák. Romhalmaz!

Az utóbbi időben rendre hallunk híreket a Civaqva-programról, aminek a sokadik ütemében eljutna a Keleti vize a tóhoz is. Csak remélhetjük, hogy a kezdeti felbuzdulás és kormányzati forrás nem csak addig tart, amíg tényleg ideér Debrecenbe a víz (a kiépülő nyomott vezetéken) és ez a víz nem az ipart fogja kiszolgálni, hanem folytatódik a program a jóléti fejlesztésekkel is.

Az már más kérdés, hogy milyen állapotban találja majd a víz a tavat (tavakat). Ez nem a milliárdokról szól ugyanis. Ezt a környezetet fenntartani, gondozni, szépíteni, nem elsősorban pénz kérdése. Mert a meglévőt óvni és kezelni a jó gazda felelőssége elsősorban.

A jelenlegi teljesen lepusztult állapot azt mutatja, hogy a mostani nem jó gazdája a tónak és környezetének.

Kíváncsi lennék rá, hogy a város vezetői közül bárki körül sétáltak-e mostanában a Vekerit. Elgondolkodott-e azon, hogy vajon mit lehet majd ezzel az egésszel kezdeni a valóságban, nem az íróasztal mellett?

Egy olyan városban, ami regionális központ szerepet vizionál magának, nagyon kevés egy főteret, mint kirakatot fényezni. A városhoz sok minden tartozik, még a Vekeri is. Tudva azt, hogy a terület állami tulajdon, a Nyírerdő kezelésében talán érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy a város vegye át ezt a szerepet. Lehetne jó gazdája, gondozója ennek a jobb sorsra érdemes kis tónak.

Talán a debreceniek újra felfedeznék és használnák az egyetlen tavukat.

Nyulasi András