Varga Zoltán még nem tudja, fog-e perelni a DK a Gulácsi Anna Ilona halálával megüresedett közgyűlési mandátumért. A 2024-es önkormányzati választásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, most mindenki saját magát építi, de a végén együtt kell működniük, ő pedig bízik benne, hogy minden ellenzéki párt tudja majd a helyét a DK mellett.
Milliárdos vagyonokat játszik át Debrecen vezetése az egyházaknak a DK szerint, pedig helyette ingyenessé tehetné a DKV-t

Polgár Tóth Tamás
Sajtótájékoztatót tartott március 24-én Debrecenben a Demokratikus Koalíció a város közösségi közlekedésével, valamint a település déli gazdasági övezetébe tervezett akkumulátorgyárral kapcsolatban. Varga Zoltán, a párt országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, a DKV által nyújtottak nem tekinthetők szolgáltatásnak. A politikus hangsúlyozta, egyre ritkábbak a járatok, az önkormányzat pedig olyan buszokat vásárolt nemrég, amelyeket helyközi járatokhoz terveztek. Megjegyezte, a most megemelt jegy- és bérletárak eközben már jócskán meghaladják a budapesti viteldíjakat. A politikus többször is elismételte az előző nap a város közgyűlésén is elmondott gondolatát, miszerint a DKV halottnak tekinthető. „Magát a sírt Kósa Lajos ásta meg akkor, amikor – becsapva 2008-ban Debrecen közgyűlését és a város lakóit – azt ígérték, ha a Volántól elhozzák ezt a közösségi szolgáltatást, abban az esetben egy rentábilis, gyors, kellő járatsűrűségű és fenntartható tömegközlekedést tudnak Debrecenben megvalósítani, és nem fognak kérni egyetlen fillér úgynevezett veszteségkompenzációt sem az önkormányzattól. Egy év múlva kiderült, hogy ez hazugság” – sorolta.
Vaszkó Imre, a párt önkormányzati képviselője szerint vicc, hogy Debrecen gondoskodó város lenne. Ezt a DKV pótdíjainak emelésével szemléltette. Mint mondta, ha valakit megbüntetnek a hó végén, és nem tudja befizetni a pótdíjat, mire a következő fizetését megkapja, az eddigi 5 ezer helyett 18 ezer forintot kell majd fizetnie. A politikus kifejtette, a debreceni közösségi közlekedés ingyenessé tételével – amit a DK javasol – ugyan érné forráskiesés a várost, de megtakarítása is lenne, hiszen nem kellene költeni a jegy- és bérletértékesítés infrastruktúrájára. Úgy számolnak, 1,6-1,8 milliárd forintból meg lehetne oldani az ingyenes tömegközlekedést Debrecenben. A nagyságrendek érzékeltetésére a képviselő elmondta, a DKV évente 3,6 milliárd forint kamatot fizet a hitelei után. Úgy látja, politikai akarat kérdése az ingyenesség bevezetése.

Polgár Tóth Tamás
Kérdésessé teszi az akkumulátorgyár Debrecen jövőjét a DK szerint
Varga Zoltán arra a hírre is reflektált, miszerint Pintér Sándor belügyminiszter meneszti Kincses Dánielt, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) igazgatóját nem sokkal azután, hogy kiadott egy szakvéleményt a CATL beruházásával kapcsolatban. A politikus szerint pontosan ez a lépés teszi hitelessé a szakvéleményét. Varga úgy véli, egyértelműen kiderült az anyagból, hogy a Tivizig figyelmeztette a hatóságot: a gyár és a körülötte folyó munkálatok kérdésessé teszik a város jövőjét. Varga ezt követően kijelentette: Papp László (Fidesz) polgármesternek szerinte mennie kell Debrecenből.
Varga Zoltán bízik benne, hogy minden ellenzéki párt tudja majd a helyét – a DK mellett
Megkérdeztük Varga Zoltánt, milyen tapasztalatai vannak a DK-nak Budapesten, ahol a 14 év alattiak ingyen használhatják a BKV-t, illetve Egerben, ahol 2022 óta egy jelképes összegért használhatják a helyi közlekedést a lakosok. A politikus egyértelmű igennel felelt arra a kérdésünkre, hogy az említett intézkedések hatására többen használják-e a közösségi közlekedést.

Polgár Tóth Tamás
Kíváncsiak voltunk arra is, igazak-e azok az értesüléseink, amelyek szerint a DK jogi lépéseket tervez a korábbi képviselőjük, Gulácsi Anna Ilona halálával megüresedett képviselői mandátumért. Varga Zoltán végtelenül szomorú történetnek nevezte az ügyet. Emlékeztetett, a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Szolidaritás 2019-ben aláírt egy megállapodást, amelynek értelmében a DK-t illetné a mandátum. Mint mondta, még nem dőlt el, hogy perelnek-e azért, mert a Szolidaritás nem járul hozzá a DK jelöltjének mandátumhoz juttatásához. „Próbáltam Káposznyák Istvánnal tegnap is beszélni, mondtam neki, hogy nem szeretnék egy ilyen rosszízű jogi hercehurcába belemenni. Szeretnénk azt, ha különösebb botrány nélkül a Szolidaritás vezetői elismernék, hogy aláírtak egy papírt, és tartanák magukat az abban foglaltakhoz” – fogalmazott Varga.
A Debrecinernek arra a kérdésére, hogy eldöntötte-e már a DK, hogy önállóan, vagy valamilyen együttműködés keretén belül indul-e a 2024-es önkormányzati választáson Debrecenben, és ha még nem, mikorra várható ez a döntés. Mint mondta, a pártok között jelenleg jó hangulatú egyeztetések zajlanak, de szerinte még korai arról gondolkodni, hogy milyen formában működnek együtt a jövőben. Mint mondta, bízik benne, hogy lesz együttműködés, és lát esélyt a győzelemre is. Varga szerint most minden párt saját magát próbálja építeni, de a végén együtt kell működniük. „Az, hogy a DK itt most a legerősebb ellenzéki párt, teljesen egyértelmű, hogy ránk különös felelősséget ró. Nyilván jobban ki kell vennünk a részünket a közös munkából. Bízom benne, hogy mindenki fogja tudni a helyét, hogy a DK mellett hol tud majd aktív és hasznos tagja lenni ennek a közösségnek” – válaszolt Varga Zoltán.