Ha szándékosan kis méretű terembe hirdetik meg az eseményt, akkor az nem jogszerű. Az időbeli korlátozásra nincs általános szabály, ezért a jogvédő szervezet úgy látja, politikai kérdés, hogy az önkormányzat meddig engedi a lakossági észrevételeket.
Minden kérdésre kötelező lesz válaszolni az akkumulátorgyárról szóló debreceni közmeghallgatásokon – tájékoztatott a TASZ
Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!
Ahogy arról már beszámoltunk, a napokban két közmeghallgatást fognak tartani Debrecenben a város déli határába tervezett kínai akkumulátorgyárral kapcsolatban. Előbb január 9-én hétfőn 16 órától a Kölcsey Központban, a katasztrófavédelmi engedélyezési eljárás, majd január 20-án pénteken délelőtt 10 órától a Család- és Gyermekjóléti Központ Thomas Mann utca 2/a. szám alatti telephelyén az összevont környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedélyezési eljárás keretében.

Polgár Tóth Tamás
A közmeghallgatásokkal kapcsolatban még decemberben kerestük Szekeres Antalt, Debrecen főjegyzőjét, akitől fontos információkat tudtunk meg, azonban néhány – ugyancsak kardinális – kérdésünkre érdemben nem felelt. Éppen ezért a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezethez fordultunk további válaszokért.
Ha szándékosan kis termet biztosítanak, az rosszhiszemű eljárás
Szabó Attila, a TASZ szakértője a Debrecinert arról tájékoztatta, hogy az álláspontjuk szerint biztonsági szempontok alapján (például járványveszély, tűzvédelmi, illetve balesetvédelmi megfontolások) ugyan korlátozható a résztvevők száma egy közmeghallgatáson, de amennyiben kifejezetten ezért egy kis méretű terembe hirdetik azt meg, az rosszhiszemű, tehát nem jogszerű eljárás. Ez az információ elsősorban a január 20-i közmeghallgatás kapcsán lehet releváns, hiszen a Kölcsey Központ nagytermének kialakítástól függően 780 és 1200 személy közötti a befogadóképessége.

debreciner.hu
Válaszolni kell a kérdésekre a helyszínen vagy 15 napon belül
Kíváncsiak voltunk arra is, lehet-e előre megszabott időtartammal korlátozni a kérdések számát. „Erre nincsen általános szabály. Ez politikai kérdés. Azonban, ha a korlátozás miatt a közmeghallgatás elveszíti az értelmét, akkor az jogsértő lehet” – fogalmazott Szabó Attila. Példaként azt hozta fel, hogy egészen biztosan nem jogszerű egy olyan közmeghallgatás, ahol három egy perc hosszúságú kérdést engednek feltenni, de ha négy óra aktív kérdés-válasz után azt mondja a közmeghallgatás vezetője, hogy most már csak három rövid kérdés fér bele, az jogilag elfogadható. „Ez esetben a kérdéseket fel lehet tenni közérdekű bejelentés vagy közérdekű adatkérés formájában az ezekre irányadó szabályok szerint” – írta a szakértő.

Polgár Tóth Tamás
Szabó Attila tájékoztatása szerint az önkormányzatnak vagy a helyszínen, vagy legfeljebb 15 napon belül válaszolnia kell a közmeghallgatáson elhangzott kérdésekre és javaslatokra. Amennyiben valaki mégsem kap választ, annak a TASZ azt javasolja, hogy a határidő leteltére hivatkozva vegye fel a kapcsolatot a polgármesteri hivatallal. Az önkormányzat mulasztása miatt panasszal is élhet, ezt szintén a polgármesteri hivatalban, az önkormányzatnak címezve teheti meg. A panaszt az önkormányzatnak harminc napon belül el kell bírálnia. A jogvédő szervezet azt javasolja, hogy a panaszt tértivevénnyel adják fel, így igazolható lesz a feladás és az átvétel ténye. Emellett fontos feltüntetni a szövegben, hogy a levél egy, a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény szerinti panasz.
A TASZ szakértőjétől azt is megtudtuk, hogy a debreceni közmeghallgatások meghirdetésére az önkormányzat szervezeti és működési szabályzata (SZMSZ) szerint a következő szabály vonatkozik: az időpontot legalább 3 nappal korábban a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján kell közölni, valamint a www.debrecen.hu honlapon megjelentetni. Ezeknek a feltételeknek eleget is tett az önkormányzat, Szekeres Antal jegyző tájékoztatása szerint a hirdetmény december 19. óta elérhető az önkormányzati honlapon.
Kapcsolódó írások:
– Debrecen és környéke is célpontja az akkumulátorgyártó nagyhatalmi törekvéseknek – Átlátszó
– Lakossági fórumon kérdezhetnek a debreceniek a városban épülő kínai akkumulátorgyárral kapcsolatban
– „Hőszigetet jelent majd Debrecenben, elviselhetetlenné téve az életet”
– Jövőre adja be akkumulátorgyárakkal kapcsolatos országos népszavazási kérdéseit az LMP
– Térképre tette Orbán Viktor épülő akkumulátorgyártó nagyhatalmát a Magyar Narancs
– Kiárusítja a debreceniek ivóvizét a kormány az LMP szerint
– Mikepércsen tartják az első közmeghallgatást a Debrecenbe tervezett kínai akkumulátorgyár miatt
– Megállíthatja-e egy debreceni népszavazás az „akkumulátor-nagyhatalmi rémálmot”?
– Országos népszavazást kezdeményez az LMP az akkumulátorgyárakról
– „Debrecen rövidesen az elektromobilitás világközpontja lesz”
– Első fokon átengedték az LMP debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatos helyi népszavazási kérdéseit
– Tíz dolog, amit nem mondtak el neked az akkumulátorgyártásról – Átlátszó
– Újabb petíciót indítottak a Debrecenben épülő kínai akkumulátorgyár ellen
– Benyújtotta a debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatos helyi népszavazási kérdéseit az LMP
– Ma vajon konkrétan miről tárgyalhatott a kínaiakkal a debreceni akkugyár ügyében Szijjártó Péter?
– Nem adja ki a kínaiakkal kötött megállapodás szövegét a Debreceni Vagyonkezelő
– A kínaiak már a város határában vannak
– Várhatóan a magyar adófizetők finanszírozzák a debreceni akkumulátorgyár első 5 évét
– Merre fordíthatja Debrecen sorsát a kínaiak akkugyára?
– Erről szól a közszolgálat? Médiaaránytalanság Debrecenben
– Semmit sem mond a debreceni akkumulátorgyárról a Future of Debrecen és a Nagyerdőért Egyesület
– Nem vesz részt a DK a debreceni akkumulátorgyárról szóló városházi, zárt ajtós egyeztetéseken
– Nem tudja garantálni Debrecen biztonságos vízellátását a városvezetés – közölte a DK
– Még egy kínai akkumulátorgyár épül Debrecenben?
– Helyi népszavazást kezdeményez az LMP a kínaiak debreceni akkumulátorgyáráról
– Aggodalmát fejezte ki a DK a Debrecenbe települő CATL-akkumulátorgyárral kapcsolatban
– Sürgősségi megvitatást kért a Debrecenben felépítendő kínai gigagyár ügyében az MSZP-s képviselő