A kezdeményezők szerint a jelenlegi helyzetben egy ilyen erőforrásigényes ipari létesítményt a városba engedni felér egy öngyilkossággal.
Újabb petíciót indítottak a Debrecenben épülő kínai akkumulátorgyár ellen
„Ne épüljön Debrecenben kínai akkumulátorgyár!” címmel még október első felében indítottak petíciót az aHang felületén. A petíciót a „Debreceniek az Akkumulátorgyár Ellen” nevű csoport nevében publikálták, cikkünk írásának idején 117 aláírásnál járt.
A kezdeményezők szerint a kínai CATL óriásvállalat debreceni déli ipari parkba tervezett beruházása súlyosan környezetszennyező és hatalmas energiaigényű, az előkészítésénél pedig nem kérdezik meg a lakosságot. A csoport megjegyzi, a klímaváltozás miatt nincs biztonságban a lakosság stabil vízellátása, a Nagyerdő aljnövényzete eltűnőben, a környező tavak kiszáradóban vannak, miközben a gyár óránkénti vízigénye kétszeresen meghaladja Debrecen lakossági vízszükségletét. „A jelenlegi helyzetben ilyen magas erőforrás-igényű ipari monstrumot a térségbe engedni felér egy öngyilkossággal, miközben a helyi munkanélküliségi problémákat sem oldja meg!” – fogalmaznak.
Az indoklásban arra is kitérnek, hogy a Civaqua-program első szakasza „véletlenül pont a déli ipari parkba vezet” (a Tócó-patak valóban abba az irányba folyik), és a kezdeményezők szerint éppen a gyár vízigényével megegyező hozamot biztosít. „Debrecennek levegőre és vízre van szüksége, nem akkumulátorgyárra!” – írják. A petíciót itt lehet aláírni.
LMP, DK, Civil Fórum
Nem ez az első aláírásgyűjtés, ami a CATL akkumulátorgyára miatt indult. Először az LMP kezdett gyűjtésbe, az ő petíciójukon nem látszik, mennyien írták alá, de a párt helyi szervezetének tájékoztatása szerint 1500-hoz közelít a támogatók száma. Október 7-én helyi népszavazási kérdéseket is beadtak az üggyel kapcsolatban.
Még szeptemberben a DK is gyűjteni kezdett az Action Network felületén, ők jelenleg 264 aláírásnál tartanak. A Civil Fórum nevű debreceni egyesület pedig utcai konzultációt folytat, a járókelőket arról faggatják, hallottak-e már a beruházásról, veszélyesnek tartják-e azt, szeretnék-e, ha megépülne, valamint részt vennének-e egy esetleges tiltakozásban.
Kapcsolódó írások:
– Benyújtotta a debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatos helyi népszavazási kérdéseit az LMP
– Ma vajon konkrétan miről tárgyalhatott a kínaiakkal a debreceni akkugyár ügyében Szijjártó Péter?
– Nem adja ki a kínaiakkal kötött megállapodás szövegét a Debreceni Vagyonkezelő
– A kínaiak már a város határában vannak
– Várhatóan a magyar adófizetők finanszírozzák a debreceni akkumulátorgyár első 5 évét
– Merre fordíthatja Debrecen sorsát a kínaiak akkugyára?
– Erről szól a közszolgálat? Médiaaránytalanság Debrecenben
– Semmit sem mond a debreceni akkumulátorgyárról a Future of Debrecen és a Nagyerdőért Egyesület
– Nem vesz részt a DK a debreceni akkumulátorgyárról szóló városházi, zárt ajtós egyeztetéseken
– Nem tudja garantálni Debrecen biztonságos vízellátását a városvezetés – közölte a DK
– Még egy kínai akkumulátorgyár épül Debrecenben?
– Helyi népszavazást kezdeményez az LMP a kínaiak debreceni akkumulátorgyáráról
– Aggodalmát fejezte ki a DK a Debrecenbe települő CATL-akkumulátorgyárral kapcsolatban
– Sürgősségi megvitatást kért a Debrecenben felépítendő kínai gigagyár ügyében az MSZP-s képviselő