A Nagytemplomtól a Debreceni Egyetem főépületéig mennek.
Gyertya- és telefonfény mellett vonulnak péntek este a debreceni diákok
Október 14-én 17 órára vonulásos tiltakozást szervez a Diákok a Tanárokért – Debrecen nevű csoport az ugyanebben az időben Budapesten rendezendő tüntetéssel párhuzamosan. A demonstráció Facebook-eseményében olvasható leírás szerint a diákok 17 órától a debreceni Nagytemplom előtt fognak gyülekezni, majd 17:30 órakor elindulnak a Péterfia utcán, a Bem téren, a Füredi úton és az Egyetem sugárúton keresztül a Debreceni Egyetemhez.
A szervezők a résztvevőktől azt kérik, világítás céljából vigyenek magukkal gyertyát vagy az okostelefonjukat.
Élőlánc is lesz a belvárosban
Ahogy arról korábban már hírt adtunk, péntek (október 14.) reggel 7 óra 15 perckor diákok egy része élőláncos kiállást is tervez az alacsony bérek, a túlterheltség és az oktatási rendszer egyéb problémái miatt sztrájkoló tanárok mellett. A közösségi médiában terjedő felhívás szerint a Hatvan utca és a Tóth Árpád utca sarkán található Fazekas Mihály Gimnáziumtól a Kossuth térig alkotnának élőláncot. A tervek szerint az eseményen más debreceni középiskolák diákjai is részt vesznek majd.
Kapcsolódó anyagok:
– Élőláncra készülnek a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium diákjai
– Tanárok és diákok feketében – Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen
– Október 14-re sztrájkot hirdet a Pedagógusok Szakszervezete
– Akit az istenek gyűlölnek, nevelővé teszik – avagy az én szolidaritásom
– Átadták a jogsérelmekről szóló beadványt a pedagógus szakszervezetek Kozma Ákos ombudsmannak