A státusztörvény néven elhíresült tervezetet még nem fogadták el, de több ezer tanár ígérte a felmondását, amennyiben hatályba lép a törvényjavaslat.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A státusztörvény néven elhíresült tervezetet még nem fogadták el, de több ezer tanár ígérte a felmondását, amennyiben hatályba lép a törvényjavaslat.
Magyarországon jelenleg nem igazán beszélnek az elfeledett gyerekekről, akik olyan családban kénytelenek felnőni, amelyben nem foglalkoznak velük, nem kapják meg a kellő figyelmet.
Nem kérnek alamizsnát az arra sétálóktól. Még.
„A világ olykor annyira kifordul önmagából, hogy már csak könyvek maradnak, amik segítenek visszatalálni önmagunkhoz. Mert aki kíváncsi, bátor lesz.”
Minap reggel a pékáru mellett mást is lett volna lehetőségem vásárolni.
Amennyiben változást szeretnénk, ki kell lépnünk a komfortzónánkból, mindig az első lépés megtétele a legnehezebb, azonban ha ezt megtesszük, már könnyebben tudunk eszközöket találni arra, …
Volna mit tanulni a csehektől és a szlovákoktól, náluk a települési önkormányzatok és a belügyminisztérium is támogatja a módszert, a projekteket.
Megkerestük a nemrégiben feltámadt debreceni Egységes Diákfront új tagjait. Az első tüntetésüket – ami június elsején lesz – már megszervezték, és a továbbiakban is szeretnének …
Milyen hatása lehet a törvénytervezetnek a pedagógusokra, amennyiben jelenlegi formájában lép majd hatályba? Tájékoztatást adtak arról, hogy melyek az aggályos, kifogásolható, valamint bizonyos esetekben alaptörvény-ellenes …
A közösségükben már vannak új tagok, továbbra is folyamatosan várják azokat a jelentkezőket, akiket aggaszt a magyarországi oktatás jelenlegi helyzete és fel akarnak lépni a …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved